D.Z.-nek és kislányának, nagy-nagy szeretettel

Nehéz megszólalni..és nem azért mert annyira rossz lett volna a premier előtti főpróba, hanem azért, mert még most is a torkomat szorítja az az érzés, ami mindenkit megérintett az előadás végére. Egyek lettünk egy percre: színészek, nézők, betegek, egészségesek...és valahol ez is a darab küldetése. Ezért is vágnám kupán szívem szerint a színház promó termékeit - így például az előadás szórólapján a "beharangozót" - megfogalmazó személyt : teljes hülyeségeket ír a darabról, aminek gondolom a figyelemfelkeltése lenne a célja. Nos, nem árulok el titkot, a promó alapján meg nem néztem volna ezt az előadást. Olyan gyermeteg szövegben próbálja a marketinges a darab lényegi részeit kiemelni, ami alapján azt hihetnénk, ez egy mese darab kamaszoknak, mint például az Emil és a detektívek, jó kis vasárnapi családi szórakozás. Hát nagyon nem az. Mármint nem a szórakoztatással van a baj, hanem azzal, hogy ez az előadás ennél sokkal többről szól. És igen, van egy erős szórakoztató vonal is az előadásban, csak épp nem a szereplőkön nevetünk, hanem velük. Másrészt viszont van egy igen súlyos és mindenen átütő mondanivalója a darabnak: ami pedig a másság elfogadásának és megismerésének fontossága.

Ami ugyanis a szórólapon bár szerepel, de igazából elsikkad az az,hogy Cristopher, akivel a színpadon látott dolgok történnek különleges, ő Esőemberke. És nem az a lényeg, hogy ki ölte meg Wellingtont - bár a kisfiú szemszögéből ennek súlyos konzekvenciái vannak -, hanem az, hogy miért. És miként lehet ezt jóvá tenni. A darab műfaja pedig igen messze áll a különös detektív történettől: ez egy sírós-nevetős életdráma. És ezzel most nagyon nem azt akarom mondani, hogy gyerekkel ne nézze meg senki, ellenkezőleg, mindenkit biztatok erre, csak előtte készítsük fel a kisebbeket, hogy mit is fogunk látni. Miért beszél furán Cristopher, miért nem szereti, ha hozzáérnek és miért zseniális a reál dolgokban. És hogy miért kell nagyon nagyon okosan és segítőkészen fordulnunk felé, bárhol és bármikor, ha találkozunk vele, hiszen ő köztünk él. Ő olyan különleges emberke, akit a csillagok küldtek hozzánk, hogy szeretni tanítson minket. Na ennyit a storyról, a többit majd a színházban nézzétek meg.

A darab jelenleg is fut Pesten a Centrálban, de most lefogadnám, hogy a tatabányai változat ütősebb. Először is a díszlet. Akár Piet Mondrian is festhette volna, de nem. Az ő alapszíneit (kék-sárga-piros-fehér-fekete) alkalmazta a tervező az ő stílusában, és valahol ez nagyon passzol Cristopher világához ahol, a színeknek (sárgát utálja ) és az egyenes vonalaknak nagy szerepük van. Meg a megszokott rendnek. Meg a megszokott embereknek. És a megszokott helyzeteknek. Mégis egy drámai történés, a szomszéd kutyájának halála kapcsán Christopher kilép a jól ismert világból és elindul, hogy egy újat keressen. A díszlet a forgó színpad segítségével bár azonos, folyton változik, hol bent vagyunk Cristhopher-éknél, hol az iskolában, hol a londoni lakásban, hol a metróban, az utcán, vagy a vasútállomáson, a szomszédok kertjében vagy éppen a szomszédok kitáruló ajtaja előtt. Annyi ajtó, fiók és egyéb nyitható dolog csapkodása van beépítve az előadásba, hogy remélem készenlétben áll a díszletépítő csapat a javításra: tuti szükséges lesz, mert reményeim szerint sok-sok előadás fogja követni a bemutatót.

A főszereplőn kívül a többi színész sokféle szerepben is feltűnik :Pilnay Sára ( aki az unokahúgom szerint minden általa látott darabban szr ) például kiváló fehér foltos kutyát alakít, akár ha az én boxerom lenne a színpadon. A bocik, békák, sőt még a döglött méh is édesek mind. Lass Bea (X-factor) abszolút pozitív meglepetés - minden arcában hiteles alakítást nyújt. Danis Lídia fan vagyok, úgyhogy nem újdonság, hogy őt ismét kitűnőnek láttam: Siobhanként , aki a darabban többnyire a narrátor és mesélő, és aki a Christopher által írt könyv részleteit is ismerteti - olyan mélyen zengő, de mégis kedves és baráti hangja van, hogy komoly iparág épülhetne az általa elmondott mese cd-kre és hangos-gyermekkönyvekre, csak mondom. Minden gyermeknek ilyen támogató, megértő és inspiráló tanítónénit kívánok. Lapis Erikát eddig még nem láttam színpadon (de azt tudom az egyik közönségtalálkozóról, hogy ő Király Attila felesége és nemrég született kisbabájuk, amelyhez gratulálunk). Erika nagyon hitelesen alakította a gyermekét szerető, másságát a végtelenségig elviselő és kezelő, de egyúttal a régi, a gyermek megszületése előtti, "szabad" élete után is vágyódó anyát, aki a gyermeke és a pasija között végül mégis az egyetlen, anya által ösztönösen adható választás, azaz a gyermeke mellett dönt. Minden "mellék" szereplőt nagy dicséret illet különben ( talán csak Honti György építkezik az általa biztosan használt sémákból, amit korábbi darabokban bíróként, rendőrként, ülnökként láthattunk már tőle - zseniális az ember a tekintetben, hogy bármilyen szerepet alakít, ugyanolyan).

A végére hagytam a főszereplőt, Figeczky Bencét, akit most ezúton megkövetek az anconais kritikámban írtak miatt: ott ugyan valóban semmilyen, de ebben a darabban nagyon is valamilyen, emellett iszonyat sok szöveget tanulhatott meg és el kellett sajátítania az autistákra jellemző viselkedés sémákat is (lsd. Dustin Hoffman - Esőember és dr. Murphy pénteki Rtl-es sorozat), amiket még egyelőre némiképp görcsösen alkalmaz, de reméljük, hogy az előadások számának növekedésével ez fordított arányosság alapján csökkenni fog. Hitelesen alakítja az okos, intelligens, de pszichésen sérült, autista fiút, aki gyűlöli, ha hülyének nézik, hiszen a társadalom jó részénél nagyobb IQ-val rendelkezik.

Szeretnék megemlékezni Süti kutyáról, akinek fontos szerepe lesz az előadásban és aki egyébként Katiék uszkár kiskutyája. Süti kutya nagyon okosan és visszafogottan játszik, igazi sztár alkat, szerintem külön facebookos oldal is kellene neki Kati, csak szólok.

Katinak - akinek ezúton is köszi a jegyeket - mondtam, hogy mennyire tetszett ez az előadás (amit sajna ő csak felvételről fog látni, mert végig hátul ül Sütivel), és ő hívta fel a figyelmem a rendező személyére. A darabot ugyanaz a rendező jegyzi, aki az általam eddig a Jászaiban best ever-nek tartott Mi osztályunkat is rendezte, és ő Guelmino Sándor, bravó bravó bravó, excellent.

Szóval, ha igazán jót akartok sírni és nevetni és szeretnétek magatokat és/vagy gyermekeiteket a toleranciára és empátiára nevelni azon embertársaink iránt, akik egy kicsit mások, de mégis legbelül ugyanolyanok, mint az átlag, menjetek a Jászaiba és nézzétek, nézzétek A kutya különös esetét !!!