A gyerekeket valóban elvarázsolta. Ennyi kis Elzát és Annát még nem lehetett látni egy kupacban (legfeljebb anno, mikor a Disney film a mozikba került egy iskolai farsangi bálon), mint most a nézőtéren. A többség persze Elza volt, amit meg is értek, hiszen sokkal menőbb az ezüstös kék ruhájában és a szőke hajfonatával. Nagyon cukin ugráltak tapsoltak és énekeltek - de láttam a fáradtságtól vigasztalhatatlanul zokogó 4 éves körülit is a szünetben a büfében, úgyhogy érdemes meggondolni, hogy milyen korú gyermekkel indulunk el az esti órákban a színházba. Pedig lássuk be, igazából ez a darab a gyerekeknek szól és mint ilyen főképpen őket köti le. Ennek érdekében a színház mindent meg is tett, színes jelmezekkel, varázslatos díszlettel, kedves bábokkal várják a kis közönséget. Az előadás végén pedig lufi eső hullik a nézőtérre és valóban olyan sok, hogy minden kis színházjárónak juthat (főleg, ha a felnőtt nézők lemondanak gyermeki énükről és átadják azokat a lufira ácsingózó gyermekeknek).
Tudom, hogy most mindenki erről ír, hiszen a hétvégén volt a bemutató, mégis megosztom a saját gondolataimat az előadásról. A mi általunk látott előadásban Muri Enikő játszotta Elsat és talán nem túlzok, de karrierje csúcspontja ez a szerep. Pont neki való, hitelesen tudja játszani a kissé karót nyelt, jégszívű és fagyot sugárzó főszereplőt. Kristálytisztán énekel - ami nyilván természetes is egy vezető musical színházban játszó színésznőtől, de azért felemelő és megható érzés lehet énekelni a Legyen hó-t. Ebben nem lehet pardon, nincs hibázási lehetőség, elcsukló hang, hiszen minden kis néző kívülről fújja a dalt és sokan vele is dúdolták önfeledten a nézőtéren. A darab egyik csúcspontja volt ez és a rendezés szerint bűvészmutatványt megszégyenítő módon alakult át az addig hordott szigorú, sötét ruha az igazi elzás, jégvarászos ruhává. Muri Enikő diadalmas tekintete elárulta, hogy ő is nagyon örült annak, hogy sikerült meglepni a közönséget.
Annát Kardffy Aisha alakította bájos sete sutasággal. A szerep sajátosságaiból adódóan nagyon szerethető, de a színésznő alakításával ez még hitelesebbé vált. Hansban Jenővári Miklóst tisztelhettük - handsome, de semmi különös. Annál inkább meglepett a Kristoffot életre keltő Borbély Richárd. Kicsit ugyan apukás az alakja, de játéka, csodás hangja elbűvöli a nézőt, és abszolút érthető, hogy miért őt választja Anna a felfuvalkodott, számító Hans helyett. Le a kalappal a "bábszínészek" előtt. Értem ez alatt a Sven bőrébe bújt Gyugos Dominikot, és a színház egyik vezető színészét, az Olafot életre keltő Sánta Lászlót. Utóbbi esetében különös nehézség az,hogy az előadásból semmiképpen nem hiányozhatott Olaf eredeti, a rajzfilmből megismert figurája, amit úgy oldott meg a rendezés, hogy "élő bábként" a színész mozgatja a kis műanyag hóembert. Ehhez szerintem kiváló erőnlét, technika, de művészi alázat is szükségeltetik, hiszen mintegy árnyékként játszik a színész a bábfigura mögött. Meg kell említeni még a gyermek Elsát és Annát játszók kis színészpalántákat, akik erős színpadi jelenléttel és többnyire tiszta énekhangokkal személyesítették meg a főhősöket. A kisebb szerepeket játszó színészek közül feltétlenül megemlítendő Galbenisz Tomasz, aki "kiragyog" a tömegből -értem ez alatt leginkább a tánckart és kórust. Csiszár István Oakene kedves és vicces színfoltja az előadásnak.
És most a fekete leves. Úgy érzem, az előadás nem tudott túllépni, többlet jelentést adni az eredeti, 2013-ban bemutatott rajzfilmnél - bár lehet ez nem is szerepelt a kitűzött célok között. A rajzfilm üzenete átjön persze, de én ennél - azáltal, hogy valós, élő szereplőket látunk a színpadon - valami többet és szívhez szólóbbat, felemelőbbet vártam volna. Talán csak Borbély Richárd volt képes arra, hogy a rajzfilm figurából igazi hús-vér, esendő embert varázsoljon a színpadra. Nem éreztem azt a szívet melengető élményt, amit a színház honlapján, az előadás ajánlójában a felnőtteknek történő kedvcsinálóban írtak. A darab megmaradt egyszerű gyerekelőadásnak - ehhez viszont az esti kezdés nem ideális. Ennek megfelelően az előadás megtekintését a felnőttként is örök gyermekeknek ajánlom, egyébként a várt csoda elmaradhat. És persze kísérőként mindenképpen nagy élmény lehet az, ahogy gyermekünket elragadja és magával sodorja a darab cselekménye és ezt szülőként átélni tényleg az igazi varázslat.
A kép forrása: Facebook
