Háború és béke, Vígszínház 2017.12.15.

Aki arra kíváncsi hogy milyen volt az előadás, de nem szeretné az egész blogot végigolvasni, annak elárulom az elején a slusszpoént: tetszett.

Volt egy kis kavarodás az elején, hogy milyen összetételű is legyen a színházba induló csapat: Egi vette a jegyeket, ő és én vagyunk az alap. Csatlakozott hozzánk osztálytársunk Kati is, mert rájött, hogy hiányzik az életéből a színház és mi örömmel felvettük közénk. A negyedik jegy sorsa vált az utolsó pillanatig is kérdésessé: eredetileg jóanyámnak vettük, akinek a Háború és béke az egyik legkedvesebb olvasmánya forever - oroszul is !!!!  Viszont időközben nagyszülő lett és pedagógus pedig mindig is volt: úgyhogy rábeszélte Milán fiamat az előadásra: "úgyis Tolsztojt tanuljátok, bemutató előtti előadás, biztos jó lesz".
 Miluka lelkesedett is az ötletéért, egészen péntek délután fél négyig, amikorra úgy érezte: szép szép ez a kultúrprogram anyával , de mégis jobb a délutánt - estét haveri körben tölteni. Az én édesanyám ekkorra már azonban elengedte azt, hogy színhazba jöjjön aznap. Kisebb harakiri után úgy döntöttem, hogy egyedül képviselem ma a családot a Vígszínházban. Na ekkor jött a deus ex machina: nagy valószínűséggel Mama szemrehányó telefonja hatására Miluka hazatért és őrült sebességgel készülődött, hogy színházképes állapotba es ruházatba kerüljön. Szóval happy end: kettesben ültünk vonatra pest felé.

Az előadásról: Bach Kata egy istennő, ez már teljesen biztos. Láttuk őt a Haramiákban és a Lóvá tett lovagokban is, mindkettőben "kiragyogott a kórusból", ami sánta hasonlat mert főszerepeket játszott ott is, mint most: üdén, frissen, természetesen, tehetségesen. E leányból színésznő lesz, akárki meglássa!

Az első felvonásról nem sok mindent tudok mondani, mert többször beleszundikáltam: fáradt voltam nagyon,na. Lényegében meg tudtuk a szereplők nevét, családi és egyéb kapcsolatait. És volt játék a betűkkel is: a Háború es béke neonbol kirakott betűit pakolgatták random módon a színészek, általam nem beazonosítható logika alapján, az egyes kulcsjelenetek aláfestéseként. Egyébként a díszlet és a színpadkép csúcsmodern volt, a ruhák egyszerűek- többnyire fehérek vagy feketék- néha kis piros vagy kék-  attól függ egy tiszta , vagy egy gonosz esetleg léha szereplőről volt-e szó. Nekem rendben volt minden, a rendezői koncepció abszolút átjött.

Ne felejtsük azonban el, hogy a színpadra vitt mű alapvetően egy többszáz oldalas, vaskos regény: nyílván egy szünettel együtt háromórás darab nem minden részletét ültethette át- a lényeg a feeling, az orosz lélek - ez pedig szinte tapintható volt. Főleg a második felvonásban: a szerelmes és háborús jelenetekben. Érzelmes orosz dalok , kitűnően táncoló segédszinészek, parádés rendezés.

Jó érzés volt újra szépnek látnom Hegyi Barbarát, aki végre kilépett a langyosvizből, a rutinmegoldasokból, színészi manírokból és átéléssel, igaz szívvel tudott végre újra JÁTSZANI.

Hogy Milánnak tetszett-e a darab , azt kérdezzétek meg tőle  ( szerintem igen ), a csajokkal mi pozitív benyomásokkal távoztunk.

Jelen blogomban valós személyek és megtörtént események szerepelnek a saját nevükön, azonban a blogban leírtak kizárólag az én saját magánvéleményemet és értékítéletemet tartalmazzák, amivel senkit nem szándékoztam megbántani. Ha mégis megtettem, akkor már most - ezúton - bocsánatot kérek.

A blogom megszületéséért köszönetet mondok édesanyámnak, aki a viszonylag jó ízlésem kialakulásában döntő szerepet játszott, valamint Gábornak, aki a blog megírására biztatott. Ja és Eginek, aki a jegyeket vette és aki nélkül egyébként sem érne az egész semmit!