Hú, nagyon nehéz volt jegyet szerezni erre az előadásra. Az egész azzal kezdődött, hogy az Index2 - ön megjelent egy cikk, ami a tavalyi év legjobb színházi bemutatóit rangsorolta és ez az előadás az első 10 között szerepelt. Egivel rögtön elhatároztuk, hogy ezt nekünk feltétlenül látnunk kell. Igen ám, de az összes februári előadásra már elkeltek a jegyek, holott megcsak január eleje volt. Később egy kedves ismerőstől megtudtuk, hogy ő a február 9-ei előadásra már decemberben megvásárolta a jegyét. Valamint tudnunk kell azt is, hogy ez az előadás kamaraelőadás, tehát igen szűkös számú néző láthatja egyszerre a darabot. Ez a február 9- i előadás pedig még abban is különleges volt, hogy az előadást követően, közönségtalálkozó keretében kérdések feltevésére volt mód a darabban szereplő színészekhez és a színház művészeti vezetőjéhez.
Már majdnem lemondtunk arról, hogy megnézzük ezt a darabot amikor eszembe jutott Ilike, aki eddig még mindig tudott segíteni színházjegy-ügyben. És úgy is lett most is: Ilike hatalmas bravúrral kihúzott minket a csávából és két jegyet félretetetett nekünk a színház pénztárában ( Köszönjük Ilike!).
Mostantól belemegyek a darab cselekményének részleteibe is, úgyhogy aki még szeretné megnézni, és nem szeretné előre tudni, hogy pontosan miről szól, az ne olvasson tovább.
Aki könnyed szórakozásra vágyik és egy laza estét szeretne eltölteni a színházban, annak a semmiképpen nem ajánlom a darab megtekintését: kőkemény történelem, kőkemény érzések és kőkemény történések folynak a színpadon, amelyet két és fél óra hosszan, szünet nélkül játszanak a színészek. Ha annyit mondok, hogy a cselekmény 1926 és 2003 között játszódik Lengyelországban, egy kis faluban, ahol lengyelek és zsidók békességben és kevésbé békességben éltek együtt, akkor körülbelül el is tudjuk képzelni a cselekményt.
Iszonyatos megrázó eseményeknek lehetünk szemtanúi: ahogy a felnövekvő és eleinte békességben egy osztályba járó nemzedék tagjait ide-oda dobálja a történelem és ki-ki lelkiismerete és vérmérséklete szerint próbál megfelelni az őt ért ingerekre: valakiből gyilkos lesz, valakiből áldozat, és ez a kettő nem minden esetben különül el. Az igazán kreatív díszlet eleinte egy iskola kellékeit jeleníti meg: zsámolyok, bordásfal, szekrény, tornaöltöző, zuhanyzó, amelyek később is díszletéül szolgálnak a különböző eseményeknek. Annak, ahogy a 20 éves zsidó lányt megerőszakolják, ahogy a szintén 20 év körüli zsidó fiút a nyílt utcán agyonverik, annak, ahogy 1600 zsidó embert egy templomba terelnek, amelyet végül rájuk gyújtanak, annak, ahogy a szerencsésebbeket elrejtik a lelkiismerettel bíró lengyel polgárok a házuk padlásán, annak, ahogy a háború utáni időkben a bosszúszomjas megmaradt zsidóság egyes tagjai kényszervallatják a háborús bűnösöket, és annak, ahogy a végül a történelem viharából élve kikerült "szerencsések" nyugdíjas éveiket töltik. Azért írtam idézőjelben a szerencséseket, mert nem könnyű eldönteni a néző számára sem, hogy ki volt a szerencsésebb: az, aki életét vesztette bentégve, megfulladva a templomban, vagy az, akinek azzal a teherrel kellett tovább élni, hogy nem segített ezeken az embereken, vagy aki tevőlegesen részt vett a kegyetlen mészárlásban, ahol akár osztálytársai-szerelmei is meghalltak, illetve az, aki rejtőzködve megmenekült ugyan a kínhaláltól, de összes hozzátartozóját, a gyökereit elveszítette, s hitét megtagadva kellett továbbélnie.
A játszó színészek előtt le a kalappal: mind fizikálisan, mind lelkileg-érzelmileg rendkívül megerőltető lehet ez az előadás. Ha csak csak a fizikális részét nézzük: két és fél órán keresztül kúsznak, másznak, függeszkednek a különböző tornaszereken, egymás nyakába ülnek, egymást cipelik stb. Egyes szereplőknek iszonyatos mennyiségű ( néha kb 50, zsidó és nem zsidó név és rokonsági fok felsorolásából álló) szöveget kell megtanulni, mindezen túlmenően azonban legfőképpen lelkileg megterhelő ezeket az iszonyatos történéseket eljátszani.
Az előadás utáni közönségtalálkozó nagyon jól sikerült: a közönség tagjai közül ott maradt 10-20 ember feltette azokat a kérdéseket, amik a darab folytán felmerültek benne. Számomra ez a rövid beszélgetés arra is jó volt, hogy kicsit lecsengtek bennem a nemsokkal korábban látottak és segített feldolgozni a feldolgozhatatlan.
A történelemre fogékony, az előadást értő szemmel nézni képes 12. -es diákok számára nagyon hasznos lenne megtekinteni ezt a darabot, természetesen tanáraik kíséretében. És továbbmegyek : minden, akármilyen oldalról szélsőséges nézeteket vallók számára is tanultságos lenne a szembesülés -bár utóbbiak esetében kétségesnek tartom, hogy átjön az üzenet: SOHA TÖBBÉ ILYET!
