2017. December 9. 14.00 Budapest Aréna 

Nem gondoltam, hogy pont ezzel az eseménnyel-koncerttel fogom kezdeni a blogolást és mégis. A tegnapi napon egy barátnőmmel, Egivel megtekintettük a Havasi symphonic koncertjét, ami közös programnak jó volt, de körülbelül ez az egyetlen jó, amit elmondhatok erről. Visszaugorva az időben, úgy kezdődött a dolog, hogy több ismerősöm a Facebookon rajongva nyilatkozott arról, hogy megnézte a Havasi Symphonicot és mennyire jó volt. Ami feltűnő volt ezekből a bejegyzésekből az az, hogy nem a magas kultúra kedvelői közül kerültek ki ezen barátaim. De ettől függetlenül felkeltette az érdeklődésemet az esemény, vagy úgy is mondhatnám, hogy áldozatul estem a mindent elsöprő marketing cunaminak, hiszen a város tele volt a Havasi symphonic plakátjaival, a Facebookon is reklámozták az eseményt, valamint a kereskedelmi csatornákon is gyakorta megjelent a reklámja. Mindenesetre azt mondtam Egi barátnőmnek, vágjunk bele, nézzük meg.

Az első meglepetés, ami a koncerttel kapcsolatban ért az az volt, hogy már körülbelül 4 héttel ezelőtt sem tudtunk úgy jegyet kapni rá, hogy egymás mellé szóljon, ezért csak egy szektorban ültünk. A másik meglepetés pedig a jegy irreálisan magas ára volt, ennek ellenére megvásároltuk a mintegy 15.000 Ft-ba kerülő jegyeket, amelyek nem is a legjobb helyekre szóltak. Egy kellemes véletlen is történt a tegnapi nap folyamán: egy barátunk Robi véletlenül a 14.00 órási előadásra vett magának parkolójegyet holott ő a 19.00 órási előadásra ment, ezért  a parkolójegyet nekünk adta, így legalább a parkolás megoldott volt. ( Köszönjük Robi ! )

Körülbelül egy órával az esemény előtt érkeztünk meg az Arénába, amit mindenkinek csak ajánlani tudok hasonló rendezvények esetén, hiszen tízezer ember nem egy-két perc alatt tudja megoldani a koncertre történő bejutást. Miután mindent elintéztünk ( parkolás, büfé, ruhatár, pisi) megkerestük helyeinket. Amikor leültem, csodálkozva láttam, hogy a színpad bizony eléggé messze található, de gondoltam majd a kivetítőkön figyelemmel tudjuk kísérni az eseményeket. Mellettem egy nagyon aranyos, 30 körüli lány foglalt helyet 6 év körüli gyermekével - akit így utólag nagyon sajnálok. A lány egy igazi Havasi rajongó volt, elmondta, hogy már nem először vesz részt ilyen koncerten. Megosztotta velem a legfontosabb tudnivalókat, elmesélte például , hogy a koncerten az egyes zeneszámok alatt nem lehet bejönni, csak a zeneszámok szüneteiben és a múltkori alkalommal ő öt percet késett és már nem engedték be. Megjegyzem, hogy a délutáni koncert ezúttal legalább 10- 15 perces csúszással indult. Időközben a Facebookon felfedeztük, hogy egy régi osztálytársunk, Edina is helyet foglal a nézőtéren, ezért megpróbáltunk a 107-es szektorból átintegetni neki a 113 szektorba, ami valljuk be elég lehetetlen vállalkozás volt, mivel az Arénában helyet foglaló tízezer ember közül sokan próbáltak egymásnak integetni. Hihetetlen volt de igaz : mire az előadás elkezdődött minden egyes szék foglalt volt az Arénában, ami azért lenyűgöző látványt nyújtott. Ezen kívül azonban sok jót nem tudok elmondani az előadásról: egy teljesen középszerű művész középszerű műveit hallottuk egy olyan átlagon felüli körítésbe, ruhába csomagolva, amelyet valóban a magyar közönség ritkán láthat. Havasi és csapata mindent megtanult, amit a marketingről meg lehetett tanulni, ez már az esemény hirdetése során is nyomon követhető volt,  de a show egész  látványvilága, a lézer fények, a vetítések, a színpadi látványosságok, színpad-technikai elemek alkalmazása mind mind a show fényét kívánták emelni, másrészről megpróbálták elterelni a figyelmet arról, hogy mit is hallunk valójában. Sajnos a zene számok közül összesen 2 volt - az Üres szoba és a Reménytelenül című darabok - amelyben némi önálló gondolatot, érdekes dallam vezetést véltem felfedezni, a többi zeneszám populista megoldásokat alkalmazott, igazából szót sem szeretnék vesztegetni rájuk. Mivel nem vagyok olyan magas szinten jártas a zenében, ami a részletesebb elemzést elősegítené, tényleg nem akarok mélyebben belemenni a zeneelemzésbe.  Mindenesetre, ha a művész célja az volt, hogy a szélesebb néprétegekkel megismertesse az olyan hangszereket, mint például a zongora, a hegedű, a nagybőgő, valamint azt, hogy hogyan kell ezeken a zeneszerszámokon, hangszereken játszani, ezt maximálisan meg is valósította.

Feltűnő volt, hogy  az előadás során soha nem hangzott el az előadó keresztneve -még vicces módon a vendégelőadóként fellépő Ronan Keating - aki Egi személyes kedvence és nagyban hozzájárult ahhoz hogy végül is megnézzük ezt a koncertet - úgy köszönte meg a koncerten vendégelőadókénti részvételét, hogy " Thanks  Havasi ". A wikipédián utánanéztem:  van keresztneve is Havasinak, ami pedig történetesen Balázs. Ez viszont valószínűleg nem hangzik annyira jól a nemzetközi piacon. Bár itt megjegyezném, hogy egy kedves Facebookos ismerősöm frappánsan megoldotta ezt : ő ugyanis  Balages álnéven szerepel a Facebookon ( puszi innen is Baluka). Szimpatikus része volt az előadásnak, amikor Havasi megemlékezett elhunyt nagymamájáról, oly módon, hogy elmesélt egy történetet, mely szerint a nagymama őt 11 éves korában azzal biztatta, hogy majd felveszi a nagy estélyijét, amikor Havasi a New York-i Carnegie Hallban fog fellépni. Sajnos a nagymama ezt már nem érhette meg, Havasi azonban bejutott ebbe a nívós épületbe és koncertet is adhatott ott. Megjegyezném, hogy szegény nagymama biztos nem feltételezte azt, hogy Havasi ilyen árat fog fizetni ezekért a fellépésekért:: nevezetesen, hogy a művészetet feláldozza a népszerűség és az öncélú magamutogatás oltárán.

Néhány szót írnék a művész külsejéről is, amelyet valószínűleg designerek csapata alkotott: :egy fekete bőr vagy bőr utánzatú, öltöny-szerű fellépő ruhában volt Havasi, hátul pedig diszkréten kilógott az ezüstszínű óralánca. A haja vagy megőszült, vagy őszre volt festve és egy teljesen idétlen  frizura keretében az égnek állt, ami lehetséges, hogy a művész magasságát próbálta egy kicsit megnövelni. Azt gondolom, hogy egy igazi művésznek nincs szüksége ilyen külsőségekre ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. Itt el is érkeztünk a jelen blogom címében megjelöltekhez : ezért érzem én Havasit korunk Salierijének, Mozarttól fényévekre van, előadásában ugyanis semmi önállóság, semmi újszerűség, semmi őrült művészi tehetség nem mutatkozott meg. Havasi mint egy jó iparos, kiváló technikával játszotta az általa szerzett zeneszámokat, én azonban a magam részéről majdnem elaludtam a kétórás produkció során - annak ellenére, hogy fél pillanatonként robbantak a különböző látványelemek, lézer megvilágítások stb. Az igazsághoz hozzátartozik persze az is, hogy az Arénában helyet foglalók 99%-a nagyon jól szórakozott és azt kapta a pénzéért, amit várt. A mellettem ülő lány az ütemesebb, dobszólósabb számokra "tombolt" , lábát ütemesen rázta. Egi barátnőmnek is tetszett a produkció, meg is vásárolta a helyszínen az előadásról készült CD t - mellyel kapcsolatban a színpadon a művész hangsúlyozta, hogy ez kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak itt és csak most vásárolható meg.

Ami viszont az eseménnyel kapcsolatban megtörtént legjobb dolog volt, az az, hogy este Edina barátnőm a Facebookon átküldött nekem egy linket, amelyen egy igazi zongoraművész előadása hallható. A művészt úgy hívják, hogy Ludovico Einaudi. Én korábban sosem hallottam őt még játszani, de ha meghallgattok egy- két zene darabot az ő előadásában, akkor máris megvan a válasz arra, hogy miért nem tetszett nekem Havasi és  miért neveztem őt el korunk Salierijének.

A blogbejegyzést telefonon írtam, bocs az elütésekért.

Jelen blogomban valós személyek és megtörtént események szerepelnek a saját nevükön, azonban a blogban leírtak kizárólag az én saját magánvéleményemet és értékítéletemet tartalmazzák, amivel senkit nem szándékoztam megbántani. Ha mégis megtettem, akkor már most - ezúton - bocsánatot kérek.

A blogom megszületéséért köszönetet mondok édesanyámnak, aki a viszonylag jó ízlésem kialakulásában döntő szerepet játszott, valamint Gábornak, aki a blog megírására biztatott. Ja és Eginek, aki a jegyeket vette és aki nélkül egyébként sem érne az egész semmit!