Hihetetlen, hogy már 2 éve nem írtam semmit a blogomba. Pedig havonta új és új színházi élményben volt része kis csapatunknak a teljesség igénye nélkül: Ármány és szerelem, Pinokkió, Liliomfi (Vígszínház), Vámpírok bálja -kijöttünk róla, Az eprésző kislány (Budaörsi Latinovits Színház), A vége - mondjuk erről is kijöttünk, sajna, Kályha Kati (Radnóti Színház), Réka és az oltatlanok (Átrium- Pintér Béla és Társulata), Az orvos (Átrium-Kultúrbrigád), Amadeus (Pesti Színház), Politikusok, Hedda Gabler (Katona József Színház), Kései találkozás (Rózsavölgyi Szalon), Mikor hazudtam (6szín), Oleanna, Játék a kastélyban, Az ügynök halála (Centrál Színház), A Da Vinci-kód, A vád tanúja, Hölgyválasz, A lány a vonaton (kicsit ráfüggtünk az utóbbi időben a Játékszínre). /Lehet, hogy van olyan is ezek között,amit az utolsó bejegyzésem előtt láttunk/. Hullámzó mélységek és sekélyebb vizek, nem reprezentatív mintavétel a fővárosi színházi életből.
Jelen írásom címe lehetne jajj, vagy uh is. Ezt a darabot most éppen egyébként nem a többiekkel, hanem anyuval néztük meg. Még durvább. Megint kiakasztott (mármint az előadás). Pedig sejtettem, de mindig beviszi a gyomrost Pintér Béla. Olyan szinten arcodba vágja a "tutit", hogy belesüppedsz a székbe, és valahol nagyon máshol szeretnél lenni és azt mondani, hogy ez nem a valóság. Pedig de. Nagyjából.
A darab bemutatója nem mostanában volt (2019. december 21.), de mivel még most is a színház repertoárján van talán érdekes lehet, hogy mit gondolok róla. Most folyamatosan spoilerezni fogok- mert nem lenne érthető, hogy mitől olyan durva és mellbevágó az előadás, ha csak sejtelmesen fogalmaznék. Végig énekeltek, néha farsul, néha fülettépően. Ez is kellet a sokkhoz. Nem vettem figyelembe ugyanis, hogy darab műfaja "zenedráma". Hogy a nyílt színen basztak (már bocs), azt már mondjuk úgy, megszokhattuk. Fokozni is szokták- most is- műpénisz látszólag indokolatlan bevonásával. És a menstruációs vér, nem kék, mint régen, a betét reklámokban, hanem valósághű bordós-vöröses. A hófehér karateruhát áztatva, a gyermeklány lába között valahogy szívettépő érzés minden nő számára. Nem szívesen gondolunk ugyanis arra, hogy bármennyire is kifinomultnak gondoljuk magunkat, a biológiai meghatározottságunkkal nem tudunk mit kezdeni. Gondolom sokunkkal előfordult már, hogy váratlan szituációban "megjött" és ez letagadhatatlan nyomokkal járt a ruhánkon. Még fájdalmasabb a darabban az, hogy itt egy kislány első menstruációjáról van szó, és az anyja nem képes arra (mert éppen a világát sem tudva, bedrogozta magát), hogy a szituációt megfelelően kezelje ( de erről majd később).
A cselekmény különben nem túl bonyolult: a jólétben és a megszokottság unalmában leledző hősök hol félre keféléssel, hol ennél durvábban, radikális (nyilván nem pozitív) életmódváltással próbálják meggyőzni magukat arról, hogy még élnek, és még történhet velük olyasmi, ami "valódi".
Az előadás hivatalos summázata szerint Barna Brigitta (Giordano Brunella), a Sztártévé műsorvezetőnője napközben különleges vendégekkel találkozik, készít interjút, este otthon pedig szeretett férje és kislánya várja. Irigylésre méltóan sikeres élete egy ponton mégis tragikus fordulatot vesz. Na erről beszélek. A főhősnő a darab egy pontján ugyanis úgy dönt, hogy megvalósítja önmagát, kilép a megszokott életéből és összeáll egy drogozó rockerrel, osztozva annak mindennapjaiban és szokásaiban. Olyan jól sikerül ez, hogy elveszti a munkáját, a férje és kislánya szeretetét, ahonnan már nincs visszaút. Látszólag van feloldozás, győzhet még a józan ész, hátha 2 év kemény munkájával, a rehab segítségével visszakaphatja Brigitta, amit durván eltékozolt, de a szívünk mélyén tudjuk, nem lesz happy end. Nincs is persze. A drámai végkifejletben az összes szereplő veszít, elbukik és nem tudni, hogy lehet ezután tovább (ezen persze maximum az előadás után gondolkozhatunk, mert mint a legtöbb színdarab a kicsúcsosodott drámai pillanatban ér véget).
A megfelelő letaglózás nyilvánvalóan a szereplők dolga és előadásban szereplő színészek - nem túlzok - zseniálisak ebben. A főszerepet alakító Jordán Adél gyönyörűen frivol, meggyőzően és kellőképpen őrült ahhoz, hogy elhiggyük neki azt, hogy az ő szemszögéből mindez nem csak egy rémálom, hanem átélt valóság. Pintér Béla a Sztártévé managere/tulajdonosa, vagy ilyesmi szerepében arcpirítóan közönséges. Az apát játszó Nagy Ervin nagydarab és buta. Stefanovics Angéla szerethető, a többi szereplőhöz mérten törékeny, kicsi és tiszta (nem meglepő, mivel ő alakítja a kislány szerepet). Fodor Annamária egyszerű, vagy inkább csak nagyon naiv? A drogos rocker, Jankovics Péter kellően romlott, kiégett és pusztító - melynek éles ellenképe ahogyan a megtért szektás/hívő embert alakítja. A többi szerepet játszó színész kellő hátteret biztosít a tragikus végkifejlet bekövetkezése szükségességének megértéséhez.
Hogy kinek ajánlom az előadást? Annak, akinek elég erős gyomra és személyiségszerkezete van ahhoz, hogy elviselje és hajlandó legyen befogadó nézőként a valóság olyan szeletére is nyitni, amely nagyon nem a tündérmeséken alapul, hanem szó szerint véres, hányásos és pusztító.
Forrás: facebook