Ütős ez a cím..mármint az eredeti. A jó öreg Dosztojevszkij ezt jól odatette (egyébként persze amikor kitalálta, nem volt öreg, sőt fiatalabb volt mint én, de most már az - ala Kovács Attila ). Jó előre elvette az összes facebookos-instás-coelhos bölcsességeket írók kenyerét.

A közönségnek azonban most ez az előadás büntetés volt - ha nem mostanában tettünk rosszat akkor tuti az előző életünkben, mindegy is. Emelt fővel viseltük ( jó, a gyengébbek a szünetben távoztak és megfogadták, hogy bármilyen vastag is ez a regény inkább elolvassák a kötelező olvasmányt, legalább a 100 híres regényes változatát ).

Bármennyire is rühellem Stohl Bucit, alias Stohl András művész urat, el kell ismernem, hogy színészként tökéletes, az előadás legjobbja volt. Semmi manír, semmi ripacs. És eltűnt az xfactoros, piramisos, ittasvezetős, kokós ember, csak a SZÍNÉSZ maradt, pont így, nagybetűvel. Fanyalogva indultam az előadásra, mert azt hittem ő lesz Raszkolnyikov, de az Orosz Ákos volt (sajna), Stohl Porfirij felügyelőt játcta, vagy inkább ő maga volt az. Excellent. A végén tiszta COLOMBO volt a szivarával együtt..és rájöttem, hogy az író által megírt nyomozói módszer is megegyezik...basszus Dosztojevszkij írta meg a Colombo első részét!

A rendezés kiváló volt - én mondjuk nem értettem - de nem kell mindent érteni kérem szépen. Elidegenítő eszközöket alkalmazott (ez most szakkifejezés volt, ha figyelitek), a közönséget mondjuk csaknem teljes sikerrel el is idegenítette az előadástól. A színészek - legalábbis az első felvonásban, vagy amíg le nem olvadt róluk - fehér, festett maszkot viseltek. Ez több dologra is jó volt : 1) Én a II. felvonásban véltem először felfedezni Wunderlich Józsefet, és anyu szerint végig összekevertem a Vecsei H. Miklós által játszott karakterrel - így az előadás még izgalmasabb és megfejthetetlenebb lett számomra. 2) A Diktátorból esetleg megmaradt fehér arcfestéket is el tudták használni - igazi jó színházi gazdálkodás. Az első felvonásban egy csapat statiszta féleség állandóan kis számokat tartalmazó táblácskákat pakolászott növekvő sorrendben az idő előrehaladtával arányosan, amelyről szégyen szemre azt hittem, hogy talán a könyv fejezeteit jelölik, de Kati a szünetben rávilágított, hogy bizony ezek bűnjel számozó táblácskák lehettek (mea culpa, mentségem a félreértésre annyi lehet csak, hogy Magyarországon ezek a táblák fehérek fekete számmal, a darabban meg feketék világító-fehér számozással, de ez csak a kidumálás része). A táblácskák pakolgatását nagyon élvezte a mögöttünk ülő vihogós lánycsapat - szerintem osztálytársuk alakította nagy átéléssel a pakolgatót, vagy ők is a statisztacsapat tagjai voltak. Az elidegenítő koncepció részeként a díszlet majdnemhogycsak fehér téglafalból állt, néhány megfejthetetlen tárgyi eszközzel kiegészítve ( pl. valami ipari alkalmazású villanykörte magasból kicsavarásához, vagy felülről történő megvilágításhoz használatos takarító monstrum, többfunkciós boncasztal). A hangokat egy egész zörej brigád szolgáltatta hátul a színpadon - ez legalább vicces volt, ha sok értelme nem is volt. Nagyon vártam a szünetet - és ezzel más is így volt, nagy rohanások voltak az illemhely irányába, illetve sajnos a ruhatárhoz is...másfél óra azért sok volt a jóból, hát még a rosszból... A második felvonás annyiban lett jobb, hogy az csak egy órás volt. Az a benyomásom támadt, hogy a cseh vendégrendezőnek munka közben vissza kellett utaznia Prágába és a második felvonás rendezését asszisztensére hagyta...aki nem volt ügyesebb mint mestere, viszont elmaradt a tábla pakolgatás és a zajbrigád, a fehér festék pedig meg vagy leolvadt az arcokról , vagy lemosták a mosdóban a szünetben ...VAGY levetették a szereplők az álarcukat. A vödör általi megtisztulás a méltán elhíresült Ice Bucket Challenge-re hajazott..a piros szigszalagból ragasztott kereszt pedig vizes ruhára is ragadt - ez szerintem a termék reklámjának is elmehetne simán... Ja és még az első felvonásban a nyílt színen hipermangánnal irrigáló Szonya képe égett be sokunk retinájába...brrrr...Egyébként érdekes a Szonya név kiejtése is: a színpadon az összes színész pont úgy ejtette ki, mint a barátokköztös Fehér Zoltán, Szonya , így rövid ennyel. Én ismerek több Szonját is itt nálunk "vidéken" és úgy ejtjük mi itten kérem szépen a nevüket, hogy Szonnya vagy Szonyja...dehát ízlések és pofonok...

Bata Éva megint meghúzta a lehetetlent: a XIX. századba repítette Tecát, a pajkaszegi kocsmároslányt. Jó, legyünk igazságosak vele, a második felvonásban a pszichikai nyomás alkalmazásával, illetőleg személyi szabadság megsértésével  történő megerőszakolásos részben kifejezetten jó volt és Teca pár pillanatra eltűnt, de aztán újra vissza....Nem tudom egyébként mit vétettek ezek a szegény színésznők a jelmeztervezőnek: ezekben az abroncsos ruhákban kellet végig botorkálniuk az előadáson - pedig szerintem ez semmit nem adott hozzá a korhűséghez. Rajtam egyszer volt az életben hasonló (akkor is minek): az ilyen ruhában csak állni lehet elegánsan, semmi mást. Szegény Bach Katáét még meg is tépték elöl, így jelezve, hogy ő egy feslett jány, mert a harisnyája is sok helyen lyukas, de lehet, hogy ez volt az orosz necc harisnya. Bach Kata (Szonya) teljesen eltűnt ez előadásban: a hangja és a korábban tőle megszokott elegancia mindenképp, a tehetsége remélem csak átmenetileg (bár lehet, hogy csak meg volt fázva). Börcsök Enikőről jót vagy semmit - szóval akkor ezúttal inkább ez utóbbit..tudása, játéka profi volt, de felteszem őt is jól "megrendezték", mert a szánalomra és drámaiságra épített monológjai nemigen jöttek át az érzés szintjére - magyarul én pl. le se bagóztam, hogy szenved vagy megőrül éppen...

Orosz  Ákos meg egy csalódás volt, ennyi (bár Egi szereti) . A Haramiákban imádtam, bár számomra ő férfiként visszataszítóan csúnya, de ott a főgonosz szerepéhez ez illet is. Raszkolnyikovba pedig bele is lehet szeretni (mármint ha nem Orosz Ákos játssza) - legalábbis én a múlt században már láttam ezt a darabot a fiatal színész Alföldivel és  Murányi Tündével a főszerepben, valami tv-s közvetítésben, talán a veszprémi színházból, és egyszerűen semmire nem emlékszem az egészből csak Raszkolnyikov lángolására, pokoljárására és a szerelem megtisztító erejére...libabőrös is lettem. Na jelen esetben ez a vonal abszolút mínuszos, a főhős hezitálása és szenvedése legalább kicsit azért lejött - talán a gyakori epilepsziásnak tűnő rohamokat, mint színészi eszközt hanyagolnám mondjuk..

Aki viszont számomra meglepően jó volt az a Szvidrigajlovot játszó Karácsonyi Zoltán volt...a fejlövéses résznél azonban sajnos nekem Zámbó Jimmy esete jutott eszembe, ami a dolog élvezeti értékét azért rontotta picit. Hajduk Károly is jó volt: egyrészt mert imádom, másrészt mert tényleg - csak őt a gonosz szerző hamar kiírta a buliból - cserében viszont addig elég sok vodkát ihatott. Utoljára viszont énekelt egy baromi ütőset. Én eddig azt sem tudtam, hogy H.K. tud énekelni. De tud. És simán megélhetne blues énekesként is. Csak mondom.

Végezetül bejelentem, hogy Egi boldog és ennek mi is nagyon örülünk.

B. Móninak, szeretettel

Hú most nagyon fellelkesültem ...Tegnap végre én is megnéztem az új Queen filmet, bár rajtam kívülálló okok miatt az utolsó húsz percet nem láttam, de addig is szenzációs volt. Az egyedüli zavaró tényező az az volt, hogy csak 20.45-ös előadásra értem oda és az utolsó vonat Kelenföldről 23.30-kor indult...úgyhogy a film vége előtt el kellett hagyjam a vetítőt - utólag is bocsi mindenkinek, akin keresztülgázoltam. Hihetetlen, de még mindig csaknem tele volt a terem, pedig már egy jó hónapja ez a film is megy.

Olvastam már pár fanyalgó kritikát a filmről, hogy Freddie nem is akkor tudta meg, hogy AIDS-es amikor a Live Aid-re készült, meg ez, vagy az nem is úgy volt, de könyörgöm ez egy játékfilm, nem History Chanel-es dokumentumfilm ! Meg: hogyha a zene nem lenne, akkor ez a film egy nulla lenne. De van a zene és itt ezt rövidre is zárhatjuk. Meg: hogy a főszereplő nem is hasonlít Freddie-re - de igen, a foga mindenképp :)) Mondjuk annyit én is elismerek, hogy ezt a filmet a zene, de még inkább a főszereplő, a Freddie Mercury-t játszó Rami Malek viszi a hátán, de képzeljük el pl. a Hairt Treat Williams nélkül -szerintem egy fos lenne...

Na témához is értünk: Rami Malek...Teljesen más, mint Freddie és még is ő az...Freddie a XX. század terméke, erőszakosabb, machóbb, domináns hímebb Raminál ez nyilvánvaló. Rami Malek egy XXI. századi Freddie: lágyabb, odaadóbb, nőiesebb....de azok az őzike pillantások...elolvadok, annyira cukiiii.. Freddie például nem volt cuki egyáltalán, szerintem, vagy legalábbis nem ez ugrik elsőre be róla. És ahogy azt a filmbeli Freddie is sérelmezi egy sajtótájékoztatón: nem biztos, hogy bárkinek joga van a másik embert annak nemi indentitása alapján megítélnie: ahogy az sem téma egy hetero esetében, hogy mit csinál otthon az ágyában, nem kéne ezt egy más beállítottságú személyen sem számon kérni / még ha sztár is, "provokál" is, vagy neaddjisten felvonul a Pride-on :) /

Már a film zenéjének kezdő taktusaira beindult a lábam: elgondolkodtam, hogyan és miképp lettem én Queen rajongó, aki a bátyám kemény iskolája ellenére (Rolling Stones, Hobo, Dinamit, P Mobil, Bikini, Beatrice, Edda ) alapvetően a lágyabb dallamokat kedvelem...még azt sem tudom egyértelműen behatárolni, hogy mikor kezdődött, de kb. 1985-ben, mert akkor kezdem a gimit. Az biztos, hogy a '86-os budapesti koncert idején már majd a szívem szakadt meg, hogy csak majdnem 15 vagyok és nem mehetek el a koncertre - részben mert az akkori szívszerelmemék, Hegéék is mentek, de ez egy másik történet...és már akkor és ott tudtam, hogy a pesti koncert valami egyedi és megismételhetetlen lesz - ami kicsit le is jön a koncertről készült filmből.

A fanyalgók azt is kifogásolják, hogy a filmnek nincs mondanivalója. De mi a mondanivalója például a Szinbádnak vagy a Jancsó filmeknek? Jó, nyilván szentségtörő párhuzam és nem is egészen stimmel ide, csak azt szerettem volna ezzel érzékeltetni, hogy nem mindig a "mondanivaló" miatt lesz egy film szerethető és értékes.

De hogy Sicratman munkásságának egy klasszikus darabját idézzem: "Nesze hülye paraszt, itt egy sor" , azaz adhatok néhány filmből leszűrhető tanulságot, annak, aki mindenáron ezt szeretné:

1. Ne áruld el a barátaidat, még ha lényegesen tehetségesebb is vagy mint ők, mert nélkülük te is semmi vagy...

2. Ne szexelj össze-vissza mindenkivel óvszer nélkül, még ha akkor nem is tudsz még halálos kórságok létezéséről, mert belehalhatsz.

3. Nem mindig az az igaz barátod, aki drogot, piát és partnereket szállít neked...

4. És végül, ha jó a zenéd, az 50 év múlva is ütni fog és elvisz egy filmet :)))

Rájöttem, hogy nem szeretek filmekről írni ( bár a Viszkis filmről szóló blogbejegyzésemet több mint négyezren olvasták az INDEX 2-nek hála). Azt Vera kedvéért írtam, ezt meg Orsi kedvéért. Mivel nem vagyok megélhetési blogger, és grafomán sem, írásvágyamat meg pont kielégíti, amit napközben muszáj írjak, ezért általában csak arról írok, ami nagyon megérint, vagy ami nagyon felháborít. Ami kicsit szar, vagy kicsit jó, arról nincs igazán mit mondanom. Ilyen pl. ez a film is :) és itt most be is fejezhetném...de nem....

Anyuval (70 felett) és lányommal (majdnem 13) néztük meg a filmet, stílszerűen Szilveszter napján. Anyu szerint ezzel bőven kimerítettem a kiskorú veszélyeztetését, meg elveszem hamvas gyermekem naiv hitét a párkapcsolatok tisztaságában stb. stb. stb. Én nem hinném, hogy sok minden volt ebben a filmben, amiről a gyerek ne hallott volna, másrészt meg igenis halljon ezekről a dolgokról és hátha akkor nem dől be ilyen Lengyel Tamásoknak (mert persze ő jött be a kis drágámnak, no meg Ember Márk, aki a Pál utcai fiúk óta nagy kedvenc,  de a filmben csak kétszer 10 mp-re látható).

A mozi fullon volt, pedig a nagy teremben ment a film és december 10. óta ment már - ez azért magyar film tekintetében elismerésre méltó. Maga a film egy remake - ezt a sajtó unásig szajkózta: a Teljesen idegenek c. olasz film hazai változata. Mivel ez utóbbi filmet nem láttam, ezért legalább előítéletek nélkül nézhettem meg ezt. Megvallom őszintén, hogy a magyar film után igazán nehezen fogom magam rávenni, hogy az olaszt megnézzem: eléggé szenvedtem ezen is és nem vagyok mazochista alkat (egyetlen dolog miatt vagyok kíváncsi arra: hátha az jobb). Mivel elég kiélezett szitukra és meglepő fordulatokra van kihegyezve a story, félő, hogy az olasz változatban még a meglepetés ereje sem fogja érdekfeszítőbbé tenni a cselekményt - nem mintha a "meglepő" fordulatok nem lettek volna a színészek jellemábrázolása és a szereposztás alapján előre várhatóak (Lengyel Tamásnak pl. még a szeme sem áll jól)...Minden esetre tuti,hogy sikeresebb ez a remake, mint a kilencvenes években született hasonló újragondoláson alapuló gyöngyszemek ( Hippolit, Meseautó, Egy bolond százat csinál...brrrr, még a hideg is kirázott).

Hogy őszinte legyek, már a film elején azt kívántam, hogy Töröcsik Réka inkább a szomszédban zajló házibuliba menjen vendégségbe, mert az ottani történések sokkal jobban érdekeltek volna...és végül ezt Réka karaktere is belátta :)))

Ami úgy felmerült bennem, mint "vad feministában" a filmet nézve, hogy vajon miért érzik magukat egyes pasik kiherélve attól, ha a feleségüknek saját karrierje van és ne adj isten többet keres mint ők, és miért automatikusan felmentés ez a megcsalásra...

Érdekes gondolatkísérlet a kirekesztettség személyes megtapasztalása is: az önként felvállalt  "ál-mássággal" szemben kapott heves reakciókat persze nem lehet azonos érzés elszenvedni azzal, amikor ezt élesben, 0-24-ben kapja valaki, de mégis. Ehhez áttételesen kapcsolódva: egyszer talán a Cosmo-ban, vagy a Nők Lapjában írt Vass Virág arról, hogy belebújt egy kövérítő cuccba, és kövérré maszkíroztatta magát (és ez még a Nagyon nagy Ő c. film előtti időkben történt jóval ) és abban grasszált Budapest utcáin. Plasztikusan leírta a szerző, hogy mennyire rossz érzés volt az egyébként manöken szépségű és alkatú lány számára, ahogy a férfiak ignorálták és szinte leprásként fejtette le a kísérlet végén magáról a ráragasztott plusz kilókat...

Veszélyes terep különben egy színésznek a népszerű tv -sorozatokban való szereplés: Bata Éva és Lengyel Tamás sem tudta ebben a filmben levetkőzni a Mi kis falunk-os énjét - és ez az előbbinél kifejezetten zavaró volt , mert totál más karaktert alakított. Hevér Gábor meg megint beleesett az Őrült nők ketrecés karakterébe, bár kicsit másképp...

Mindenesetre kimondottan keserű szájízzel távoztam a moziból és ez nem feltétlen a film hibája..szép új világ...

Ja és éljenek a mobiltelefonok :)))

Na most meghúzom a váratlant, olyat, amit csak a legnagyobbak, vagy azok sem tesznek: úgy írok egy előadásról, hogy nem láttam (állítólag az "átkosban" a Dolgozók Lapjánál - Komárom-Esztergom Megyei napilap, jelenleg 24 óra - volt egy sportújságíró, aki nem vetette meg az italt és úgy írt a meccsekről, hogy ki sem ment rájuk és egyszer lejött egy cikk egy focimeccsről, úgy, hogy az a valóságban elmaradt - persze, lehet, hogy ez csak egy városi legenda).

Szóval nem voltam ott és ezt csakis magamnak köszönhetem (meg a hülye előítéleteimnek), mert amikor olvastam az előadás próbáiról, és kiderült számomra, hogy Szilágyi Csenge (ki más? ) lesz Julika, a női főszereplő, akkor abba is hagytam a bejegyzés olvasását és részemről elillant az érdeklődés...meg már láttam is...meg már elegem van Molnár Ferencből...stb.stb.stb.

Egyébként valóban láttam a darabot még ezerkilencszázizében...Tatabányán a Népházban, ahol a fiatal Murányi Tünde volt a főszereplő és talán Gáspár Sándor (alias Róka) volt Liliom. A fiatal, még romlatlan énemet nagyon megérintette a story..talán még sírtam is rajta...egyszóval nem akartam lerombolni ezt az emléket.

Na de! Megláttam a fb-on, hogy a férfi főszerepet Hajduk Károly jácca - aki nekem best actor forever - és ráírtam Egire, hogy menjünk, menjünk,menjünk..De kiderült, késő már: neki már van jegye az előadásra, ráadásul fszt. páholy első sor...ez felért egy szívendöféssel.

De mit tesz ilyenkor egy buzgó mócsing színházi blogger? Felkértem Egit társszerzőnek :) Úgyhogy most az ő sorait olvashatjátok, változtatás nélkül:

"Hiányzó csillag (ez te vagy)

 Hajduk Károly és Orosz Ákos szenzációs volt. No meg a Csenge. Orosz Ákost először fel sem ismertem.

A színpad egyszerű, de a kellékekkel feldobták az egészet. Végig szürke hangulat. A dió pucolás végigkíséri a darabot. Már már én is diót akartam enni.

Hugó (Zoltán Áron) vicces formában jelenik meg, jól áll neki a szemüveg.

Hogy miként lesz a kevésbé sikeres emberből jómódú úriember? Hogy züllik le valaki egy rossz társaságban, majd az élete múlik ezen - ez az első felvonásban kiderül. Judit hiányoztál még a szünetben is! Nem akartuk ott hagyni a színpadot, mert annak ellenére, hogy kiírják "SZÜNET", folytatódik a műsor a színpadon. Angyalszárnyakon repülünk.

Második felvonás: Vicces az emelőkocsi, Seres Zoltán ruhája. Mindenki kap az élettől egy lehetőséget, hogy helyre hozza hibáit, vajon Liliomnak sikerül? Ha igen hova kerül, vagy ha nem, 16 év után mi lesz vele? Találkozhat-e még a családjával?

De ők most is csak diót pucolnak rendületlenül. Eszenyi Enikő is feltűnik, erős lila ruhában. Odaillik a ruha, vagy mégsem? De hát övé a hinta!

A legviccesebb az volt számomra, mikor megjelent Hajduk Károly a színpadon, és a lányom a fülembe súgta: basszus anya, hát ő a martfűi rém!�"

Köszönjük Egi, ez igazán érdekes volt!

U.i.: Valaki nem akarja megnézni velem?

Vidnyánszky Attila zseniális- ezt mondjuk eddig is tudtuk (szerintem különben egy földönkívüli, csak mondom). A többiek meg ehhez aszisztálnak. Kb. ennyi. De tényleg.

Volt még zászló, ami kicsit elakadt (földszint középre ne vegyen jegyet, aki félti a frizurája fazonját és/ vagy klausztrofóbiás), repülés, lövöldözés, miegyéb.

Bár a darab címe alapján aktuálisának tűnhet, igazából nem jöttem rá, hogy mi vezette a rendezőt/ színházigazgatót (Eszenyi Enikő) bemutatásának ötletében. Voltak kiszólások a mának - néha a kevés is sok- de a "szeressük egymást gyerekek" gondolata ma már túl halovány mondanivalónak...Ennél több kéne. Jóval. Olyan népnevelős, de aki a Vígszínházba jár, azt már nem igen kell nevelni.

A másik, ami eszembe jutott az előadás nézése során, az a Wunderlich József ./ Szilágyi Csenge Vígszínházi jelenlétének túlsúlya. Egyszerűen nem értem. Annyira középszerűek. Jó iparosok. Nincs velük baj, de sorozatban kapnak olyan szerep-lehetőségeket, amiről más színészek csak álmodhatnak, és semmi. Azaz nekem nem jön át. Nem érzek semmit, ha jelen vannak, megszólalnak stb. És ez baj (bár lehet, hogy a hiba az én készülékemben van - de ez az én blogom).

Viszont tényleg sokan voltak a nézőtéren,pótszék stb. És a zenekar is jó volt. Az elején egy pillanatig rettegtem, hogy talán némafilm-szerű lesz a darab, de szerencsére azt nem.. Több jót most nem tudok írni, rosszat meg minek. Egyszer meg lehet nézni, ha sok időtök van (tapssal együtt 22.00-ig tart az előadás).

Minden esetre színházi szezon (újra)nyitva Anyuval ,Egivel és Katival. Tudom,hogy hiányoztam :)

Hú, nagyon nehéz volt jegyet szerezni erre az előadásra. Az egész azzal kezdődött, hogy az Index2 - ön megjelent egy cikk, ami a tavalyi év legjobb színházi bemutatóit rangsorolta és ez az előadás az első 10 között szerepelt. Egivel rögtön elhatároztuk, hogy ezt nekünk feltétlenül látnunk kell. Igen ám, de az összes februári előadásra már elkeltek a jegyek, holott megcsak január eleje volt. Később egy kedves ismerőstől megtudtuk, hogy ő a február 9-ei előadásra már decemberben megvásárolta a jegyét. Valamint tudnunk kell azt is, hogy ez az előadás kamaraelőadás, tehát igen szűkös számú néző láthatja egyszerre a darabot.  Ez a február 9- i előadás pedig még abban is különleges volt, hogy az előadást követően, közönségtalálkozó keretében kérdések feltevésére volt mód a darabban szereplő színészekhez és a színház művészeti vezetőjéhez.

Már majdnem lemondtunk arról, hogy megnézzük ezt a darabot amikor eszembe jutott Ilike, aki eddig még mindig tudott segíteni színházjegy-ügyben. És úgy is lett most is: Ilike hatalmas bravúrral kihúzott minket a csávából és  két jegyet félretetetett nekünk a színház pénztárában ( Köszönjük Ilike!).

Mostantól belemegyek a darab cselekményének részleteibe is, úgyhogy aki még szeretné megnézni, és nem szeretné előre tudni, hogy pontosan miről szól, az ne olvasson tovább.

Aki könnyed szórakozásra vágyik és egy laza estét szeretne eltölteni a színházban, annak a semmiképpen nem ajánlom a darab megtekintését: kőkemény történelem, kőkemény érzések és kőkemény történések folynak a színpadon, amelyet két és fél óra hosszan, szünet nélkül játszanak a színészek. Ha annyit mondok, hogy a cselekmény 1926 és 2003 között játszódik Lengyelországban, egy kis faluban, ahol lengyelek és zsidók békességben és kevésbé békességben éltek együtt, akkor körülbelül el is tudjuk képzelni a cselekményt.

Iszonyatos megrázó eseményeknek lehetünk szemtanúi: ahogy a felnövekvő és eleinte békességben egy osztályba járó nemzedék tagjait ide-oda dobálja a történelem és ki-ki lelkiismerete és vérmérséklete szerint próbál megfelelni az őt ért ingerekre: valakiből gyilkos lesz, valakiből áldozat, és ez a kettő nem minden esetben különül el.  Az igazán kreatív díszlet eleinte egy iskola kellékeit jeleníti meg: zsámolyok, bordásfal, szekrény, tornaöltöző, zuhanyzó, amelyek később is díszletéül szolgálnak a különböző eseményeknek. Annak, ahogy a 20 éves zsidó lányt megerőszakolják, ahogy a szintén 20 év körüli zsidó fiút a nyílt utcán agyonverik, annak, ahogy 1600 zsidó embert egy templomba terelnek, amelyet végül rájuk gyújtanak, annak, ahogy a szerencsésebbeket elrejtik a lelkiismerettel bíró lengyel polgárok a házuk padlásán, annak, ahogy a háború utáni időkben a bosszúszomjas megmaradt zsidóság egyes tagjai kényszervallatják a háborús bűnösöket, és annak, ahogy a végül a történelem viharából élve kikerült "szerencsések" nyugdíjas éveiket töltik. Azért írtam idézőjelben a szerencséseket, mert nem könnyű eldönteni a néző számára sem, hogy ki volt a szerencsésebb: az, aki életét vesztette bentégve, megfulladva a templomban, vagy az, akinek azzal a teherrel kellett tovább élni, hogy nem segített ezeken az embereken, vagy aki tevőlegesen részt vett a kegyetlen mészárlásban, ahol akár osztálytársai-szerelmei is meghalltak, illetve az, aki rejtőzködve megmenekült ugyan a kínhaláltól, de összes hozzátartozóját, a gyökereit elveszítette, s hitét megtagadva kellett továbbélnie.

A játszó színészek előtt le a kalappal: mind fizikálisan, mind lelkileg-érzelmileg rendkívül megerőltető lehet ez az előadás. Ha csak csak a fizikális részét nézzük: két és fél órán keresztül kúsznak, másznak, függeszkednek a különböző tornaszereken, egymás nyakába ülnek, egymást cipelik stb. Egyes szereplőknek iszonyatos mennyiségű ( néha kb 50, zsidó és nem zsidó név és rokonsági fok felsorolásából álló) szöveget kell megtanulni, mindezen túlmenően azonban legfőképpen lelkileg megterhelő ezeket az iszonyatos történéseket eljátszani.

Az előadás utáni közönségtalálkozó nagyon jól sikerült: a közönség tagjai közül ott maradt 10-20 ember feltette azokat a kérdéseket, amik a darab folytán felmerültek benne. Számomra ez a rövid beszélgetés arra is jó volt, hogy kicsit lecsengtek bennem a nemsokkal korábban látottak és segített feldolgozni a feldolgozhatatlan.

A történelemre fogékony, az előadást értő szemmel nézni képes 12. -es diákok számára nagyon hasznos lenne megtekinteni ezt a darabot, természetesen tanáraik kíséretében. És továbbmegyek : minden, akármilyen oldalról szélsőséges nézeteket vallók számára is tanultságos lenne a szembesülés -bár utóbbiak esetében kétségesnek tartom, hogy átjön az üzenet: SOHA TÖBBÉ ILYET!

Biebers, Rómer ház, Győr 2018.01.19.

Olyan jó kis buli volt....És nem azért, mert a Biebers a világ legjobb zenekara és nem is azért, mert a Rómer ház a világ legjobb koncertterme, továbbá semmiképp nem az alkohol szintünk miatt, hanem mert akkor és ott mi nagyon jól tudtuk érezni magunkat.

A Rómer házban dolgozók mindegyike kedves, mosolygós, segítőkész -simán kezelték ügyetlenkedéseinket, a társaságunkban lévő holland úriember, Mirell angol akcentusát és azt hogy Zsuzsi, Mirell és én hárman háromféleképpen szerettük volna inni a vodka narancsunkat. A biztonsági őrök cukkerek voltak, semmi felesleges erősködés, csendben tették a dolgukat ( és a kedvemért megkérdezték, hogy van- e lehetőség pár szelfire a bandával).

Nekem különben korábban a Biebers egyenlő volt Puskás Petivel -egyetlen más tagját sem ismertem az együttesnek; talán annyi rémlett, hogy az öccse is játszik a zenekarban. Amikor Zsuzsi felvetette, hogy menjünk el erre a koncertre, akkor megnéztem az ajánlót a facen és meglepetten tapasztaltam, hogy ebben az együttesben énekel Ekanem Bálint is, akit a Sztárban sztár című műsorban ismertem meg. A magam részéről akkor szembesültem azzal, hogy ennek a srácnak világszínvonalú hangja van, simán levette az igényes zenét játszó külföldi sztárokat és elég előkelő helyen is végzett a versenyben. ( talán negyedik lett).

Az előzenekar elég felejtős volt, valami Koala, fiatal srácok üvöltöttek  angolul , valamiféle zenét is játszottak mellé. Próbáltam egyezkedni a hangosító sráccal, hogy kizárólag a dobot lehet hallani, de ő mosolyogva közölte, hogy ez nem az ő hibája( hanem a koaláké). Minden esetre az előzenekar zenéje alatt legalább módunk volt kicsit körbejárni a Rómer házat, megkóstolni finom melegszendvicsüket és bemelegítésként elfogyasztani pár italt. Kicsit megijedtünk az előzenekar játéka alatt, mivel körülbelül tizenöt-húsz ember tartózkodott ebben az időszakban a Rómer házban. De ahogy közeledtünk a 22 órához, mely a Biebers koncertjének meghírdetett kezdőidőpontja volt, egyre sűrűsödtek az emberek. Be kell vallanni, hogy zömében csupa csupa fiatal lányokról beszélünk. A női illemhelyen beszélgetésbe elegyedtünk pár fiatal lánnyal és kiderült, hogy  " megyebeliek": Tátról jöttek el Győrbe meghallgatni kedvenc zenekarukat. Az előzenekar utolsó számai alatt elkezdett a színpad előtti térség besűrűsödni. Elhatároztuk, hogy mindenképpen mi is az első sorok valamelyikébe szeretnénk kerülni, ezért a színpad elé álltunk- később kiderült, hogy ez abszolút jó döntésnek bizonyult. Felemelő és vicces érzés volt közelről látni a zenekart: amikor kinyújtottam feléjük a kezemet az énekesek vidáman pacsiiztak velem. A koncert során élő, interaktív kommunikáció folyt a közönség tagjaival, így többek között velem is, de ne szaladjunk előre. Körülbelül a harmadik negyedik sorig sikerült előre jutnunk, hiszen a Biebers komoly törzsrajongói már elfoglalták az őket megillető helyet az első sorokban. A koncert kezdetekor meglepetten tapasztaltuk, hogy teljesen megtelt a Rómer ház koncertterme, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a tömegben. Mellénk sodródtak Zsuzska kolleganői és örömmel üdvözöltük őket a csapatban, hiszen minél többen vagyunk, annál jobb a buli. Amikor végre megkezdődött a várva várt koncert és a színpadra feljöttek az együttes tagjai, Puskás Peti egy igazi showmanként  üdvözölte a közönséget, régi barátként tekintve mindenkire. A kinyújtott kezekre pacsit adott, úgy hogy lehet, hogy már soha többet nem is fogok kezet mosni ( az én kezemet is megszorította ,bibi) Teljesen más ember és művész köszönt le a színpadról, mint akit az RTL Klub sztárjaként láttatt a média. Annyira kedves, közvetlen, a közönséggel együttlélegezni képes művészt ismerhettem meg Puskás Petiben, hogy most, ezúton is megkövettem őt azért, mert azt gondoltam róla korábban, hogy egy igazi kreált celeb és nem volt értelmezhető, hogy miért ült az X Faktor zsűri tagjai között. Most megláthattam azt, hogy mi az a tudás, amivel ő rendelkezik, mit tudna az éneklésen kívül megtanitani a kis x faktoroknak: olyan jó bulit csinált a Rómer házban, hogy a jelenlévők - még ha nem is voltak Biebers rajongók, mint például mi, - olyan bulihangulatba kerültek, hogy szinte kirúgták a ház falát. Táncoltunk, tomboltunk, átvettük a zene ritmusát. Néha komolyan aggódtam, hogy a Biebers rajongó lányok megtépnek  pl mikor a Flashdance Maniac száma közben Puskás Peti lejött a színpadról és táncoltunk picit...De a lányok és fiúk elnézőek voltak és kedvesek...szóval imádlak titeket skacok. Peti különben minden egyes szám után és közben is aktívan kommunikált közönséggel, figyelte a közönség hangulatát, rezdüléseit; mozdulataival, bekiabálásaival aktivan hozzájárult a buli hőfokának emeléséhez. Bálint úgy énekelt, mint egy amerikai rhytm and blues sztár, csak sokkal jobb a hangja és tutira élőben nyomta. Sok dal angolul volt, néhány szám pedig feldolgozás volt. Még szerencse, mert így Mirell is be tudott kapcsolódni egy-egy dal szövegébe. Volt itt minden; rajongó a színpadon, közönség között éneklés stb.

Az együttes többi tagja - értve ezalatt Puskás Peti öccsét, aki talán billentyűs volt, néha pedig előre jött énekelni, a dobost illetve a szóló- és a basszusgitárost némiképp visszahúzódóbb karakterrel bírnak, ezért a koncert után megpróbáltak láthatatlanná válni és felhúzott kapucnival cigiztek az arra kijelölt dohányzó helyen; az arcukra ez volt írva ne zavarj, ne ismerj meg, nem is én vagyok, aki az előbb a színpadon ugrált.. Ezzel ellentétben - hál istennek - Puskás Peti és Ekanem Bálint igazi showmanként kapható volt arra, hogy a rajongótáborral, illetve a közönség erre igényt tartó tagjaival a koncert után közös fotókhoz pózoljon és mosolyogjon, néhány szót váltson a rajongókkal. Igazán kedves embereket ismertem meg bennük, minden rosszértelemben vett sztárallűr nélkül. Most nem szeretnék elkezdeni azon polemizálni, hogy nem lehet azért egyszerű ez a műfaj, az éjszakában való dolgozás stb. de lényeg a lényeg, hogy aki ezt jól akarja csinálni, attól ez a munka igazi fegyelmet és művészi alázatot kíván meg.

Mindezek után Zsuzsi, Mirell és én elégedetten eltávoztunk afterezni a Bohém tanyába, de ez már egy másik történet.

Ha tehetitek és van kedvetek egy jót énekelni és táncolni, mindenkinek ajánlom a Biebers bulikat!

Hamlet, Vígszínház 2018. január 5. Erkély páholy jobb 1.

Rögtön egy esküvő közepébe csöppentünk. A pár boldog, a násznép mérsékelten... Micsoda ezüst szandál, van vagy 10 centis a sarka..nekem is kéne, járni meg majd megtanulok benne.. Drága Börcsök Enikő, annyi év betegeskedés után sugárzóan szép és boldog menyasszony - persze mi tudjuk, rossz vége lesz, de nem szólunk neki, hadd legyen boldog, hiszen az ő esküvője  ( igaz a második és igaz nemrég vesztette el az urát, az öreg Hamletet, de lelke rajta). A vőlegény talpig fekete bőrszerkóban, elegáns, mint a sátán -  és mi tudjuk, valóban ő az, de nem szólunk, hiszen csak meghívottak vagyunk ezen a lagzin.

Édes Hegedűs D. Géza a lapok szerint korábban 20 kilót hìzott egy szerepért, amit most, jelentjük, lefogyott ( volt az 40 is és évekig rajta volt a súly, nem csak egy szerep miatt, de ki számolja). Lényeg, hogy újra vékony - egy színésznek a teste a temploma...Rossz hírünk az, hogy a bőr nem felejt és később - bárcsak ne kellett volna - erről saját szemünkkel is meggyőződhettünk.

Hamlet mackónadrágban van és egy koszos tornacipőben, de ennek ellenére kétségünk sincs,  hogy ő Dánia ifjú hercege: nem ért semmit, annyit tud, hogy ki van akadva anyja árulása miatt és sárga teniszlabdával bombázza a násznépet, a közönséget és mindenkit, aki él és mozog. Aztán találkozik atyja szellemével - akit szintén Hegedűs D. Géza alakít; a különbség az öreg Hamlet és trónbitorló testvére között a hajviselet: az öreg Hamletnek őrült Einsten frizurája van, míg Claudius szépen lenyalva és csuriba kötve viseli a haját.

Ekkor Hamlet végre megért mindent és kezdetét veszi az őrület: Hamlet kúszik, mászik, függeszkedik, ugrik, gurul, pancsol, vív és néz. És micsoda szemekkel. És beszél, micsoda szavakkal. Az újrafordítás lefújta a port a jó öreg Shakespeare-ről, bár néha hiányoznak a klasszikus sorok, de a legfontosabb memoriterek hál istennek benne maradhattak a szövegben ( gondolom, csak azért, hogy az öreg csontok, mint én is, élvezni tudják). Ilyen alakítást még ember nem látott: a 24 éves ifj. Vidnyánszky Attila nem véletlenül kapta meg a Ruttkai Éva Emlékgyűrűt a társulat többi tagjától tavaly: olyat művel a színpadon, amit ember még nem látott, erre szavak nincsenek...elfogytak. Mind elmondta őket Hamlet és a Színész, akit személyes kedvencem, Hajduk Károly alakít.

Hamlet az előadás egy bizonyos pontjától fekete míderben van, haját festékszóróval szőkére festve, de esküszöm, még ez is jól áll neki, és nem lesz tőle kevésbé férfias. Először azt gondoltam, hogy ez a design simán az őrületét szimbolizálja, de aztán rájöttem, hogy furcsa kis fricskát is adhat a korábbi nagy Hamletek szőke- dánkirályfiságának ( Laurence Olivier, Major Tamás, Gábor Miklós stb.)

Hamlet beszél beszél, mondja mondja és azt veszed észre, hogy egyszerűen nem tudod róla levenni a szemedet. Egy alkalommal felnézett hozzánk, a páholy jobb egybe, belenézett a barátnőm szemébe és azt mondta szövege szerint éppen: jóság. ( Basszus, miért nem én ültem a szélső ülésre). Egi, a csúcson kell abbahagyni, ennél már nem lesz feljebb, ilyen pillanat nem lesz több az életben.  

Hajduk Károly a Színész szerepében József Attila Levegőt című versét szavalta a színpadon, olyan mély értelmet adva a szavaknak, hogy a közönség minden egyes tagja tudta pontosan, hogy miről beszél ( talán még a nézőtéren helyet foglaló celebek: Balázs és jóban rosszbanos Katinka is - nem együtt voltak -) A nagybetűs Színész a vers sorainak egy részét a jobb erkély páholy egyben ülő édesanyám szemébe nézve mondta el - gyönyörű és megható pillanat volt. ( Olvassátok újra a verset, érdemes, mintha ma íródott volna, nem pedig csaknem 100 éve).

A darabban Hamlet szerelmét, Ophéliát Réti Nóra egyetemi hallgató alakítja, oly tisztán, ártatlanul, mint a frissen leesett hó. Végre egy Ophélia, - akivel ugyan jól elbánt Shakespeare- ünk, hiszen gyalázatosan kevés szöveget adott a szájába, őrületbe kényszerítette és végül meg is ölte - aki nem egy picsogó szűzlány, hanem egy szerelmes, fiatal nő. Egy igazi nő, aki végül elbukik persze, eszét veszti a sors által rá mért csapások súlya alatt, azonban míg az eddig általam látott Opheliák egyszerűen csak nevetségesek voltak őrültségükben, ez a lány minden volt, csak nem nevetséges. Őrült Opheliaként, ha kinyújtottam volna a kezemet az erkélyről, meg tudtam volna fogni a szenvedélyt és a fájdalmat, amit érzett atyja és első szerelme tisztaságának elvesztése miatt.  Bravo Eszenyi Enikő, hogy ezt a lányt megtaláltad nekünk, a közönségnek és Bravo Eszenyi Enikő, hogy ifj. Vidnyánszky Attila Hamlet lehet.

A rendezésre pedig nem találok olyan jelzőt, ami a valóságot hűen visszaadhatná: az első felvonás két órája úgy repült el, mint egy mély és magvas gondolat, mintha csak 5 perce ültünk volna le. Unatkozni, szájat biggyesztve kritizálni a látottakat nem volt esély: minden egyes pillanatban történt valami, a színpadi elemek mozogtak, tűzijátékok égtek, robbantak, lövések durrantak, kamera felvételek készültek és kivetítődtek a háttérben. Azt mondják, a mai fiatalok figyelmét már csak így lehet lekötni - ezt nem tudom, de ami a színpadon történt az egyszerűen a csoda volt maga. A rendezői koncepció egyes elemeit sajnos nem tudom megfejteni: a szellemautó megjelenését, a színészek benne való kétségbeesett és kilátástalan üvöltözését a hallhatóság érdekében, amit tuti a hátsó sor nem hallott, az egyre növekvő gumikoponyákat a sírásós jelenetben, az egyes szerepek elnőiesítését ( sírásók, Fortinbras ), de ezek akkor maradjanak meg Enikő titkainak.

Van persze olyan is, amit bár láttunk, szívesen kihagytunk volna: Hegedűs D. Da Vinci kódos, megtisztulásra vágyó, meztelen, vizes-imádkozós jelenetét - és higgyétek el, a jobb első erkélyről, felülről a jótékony majdnemsötét ellenére teljesen jól láttunk mindent (bárcsakne); Ifj Vidnyánszky fogkiköpködős-nyelvkitépős, véres nyálcsorgatását. De ezekre spongyát, ne vegyetek jegyet a földszint első sorba és kész.

Hamlet  a végkifejletnél mackógatyában, hófehér ingben és adidas cipőben volt. És elvitt....

Tiszta szívvel, 2016. r.:Till Attila 

A film nem új: nekem azonban csak most volt módom megnézni - az előbbi a helyi Mi mozink műsorpolitikájának, az utóbbi Gyurinak köszönhető. ( Köszi Gyuri!)

Az első gondolatom az volt a filmmel kapcsolatban, hogy a cím ütős- amennyiben azt szerette volna elérni az alkotó, hogy a népesség egy részének József Attila sorai ugorjanak be: "Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök". ( egyébként ez a címe a főhősök által készített képregénynek a filmben)

Második gondolatom pedig az volt, hogy már megint Thuróczy Szabolcs? Minden rosszfiús filmben neki kell játszani? ( Aranyélet, Budapest Noir) Igazából nem is értem ezt a thuróczy szabolcsos jelenséget: a színész hangja igazán meggyőző, azonban játéka és mimikája semmiben nem különbözik más, kemény fiúkat játszó színészekétől. Lehet, hogy Thuróczy Szabolcs az új Cserhalmi György? Annak idején ugyanis minden gengszterfilmben ő játszott, bár némiképp sármosabb jelenségként, mint Thuróczy Szabolcs.

És most jöjjön a "klageris" figyelmeztetés: aki esetleg még nem látta a filmet, és szeretné megnézni felhívom a figyelmét, hogy a következő részekben a cselekményhez kapcsolódó utalások is felbukkanhatnak.

A film kezdő képsora meglehetősen szürreális- egyébként is eleinte nehezen tudtam eldönteni, hogy mely részek a főszereplő mozgássérült fiatalok által készített képregény elemei és mely részek kapcsolódnak  a filmbeli valósághoz ( és megsúgom, az érzéseim jók voltak, de a film legnagyobb fordulatát és csattanóját nem fogom lelőni. Ehhez bizony végig kell néznetek nektek is a filmet - ígérem megéri).

Summa summarum a film elején egy börtönbeli verekedést láthatunk, aminek furcsaságát az adja, hogy ebben a börtönben csakis mozgássérült, többnyire kerekesszékes  bűnöző személyek tartózkodnak.  Én úgy gondolom, hogy a mozgássérültek között lényegesen kisebb arányt képviselnek a filmben ábrázoltnál a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek. Ettől függetlenül, ha tényleg ilyen nagyszámú kerekesszékes rab töltené szabadságvesztés büntetését bármely büntetés-végrehajtási intézetben, úgy üdvözölendőnek tartanám, ha őket - saját védelmük érdekében - a többi rabtól elkülönítetten, a filmben ábrázolthoz hasonlóan helyeznék el.

Thuróczy Szabolcs a film egyik főszereplője egy 3 éve balesetet szenvedett és tolószékbe kényszerült tűzoltót alakít, aki szárnyai alá veszi a két, egy a Pető Intézethez hasonló bentlakásos intézményben gyógyuló fiatalt, akik közül az egyik életmentő hátműtét előtt álló, de azt visszautasító, kerekesszékes fiatal fiú, a másik pedig járóképes, de valószínűleg izomsorvadásban szenvedő fiatalember.

A végén persze  a főhős sokkal többet kap a szárnyai alá vett fiúktól, mint amit valaha is remélhetett: őszinte, az egyéni emberi tragédiákon átívelő barátságot és hitet az élet értelmében. 

Ami nagyon tetszik ebben a filmben az az,hogy a főszereplő kerekesszékes fiúk-férfiak, akik közül többen valóban testi fogyatékkal élnek, egyáltalán nem valami elesett, szánni való, idézőjelben töketlen valakik, hanem a tökösnél is tökösebbek: túl járnak a két lábon közlekedő, egészségesnek mondott embertársaik eszén és úgy gyilkolásszák őket, mint sertéspestis a cocákat.

A főszereplőkön kívül a mellékszereplők is nagyon jók: Balsai Móni ebben a filmben végre nem az a kimódolt kékharisnya, amelyet eddig minden alakításában láttam tőle, hanem hitelesen alakítja az elkeseredett és fiáért mindent vállalni kész anyát. Őszinte emberi érzelmeket tud átadni, igazi színészi képességről téve tanúságot, igy már ezért megérte megnéznem ezt a filmet; legalább egy filmben láthattam őt JÁTSZANI ( a rókalányos filmet sajna még nem láttam).

Ebben a filmben még Mészáros Árpád Zsolt is megtanult manírok nélkül játszani - igaz csak egy kis mellékszerepben, de végre elfelejti az Operettszínházas ripacskodást és természetesen alakítja a piti bűnöző szerepét.

A film fontos tanulsága: sose nyomorékozz le egy mozgássérültet, mivel ekkor nagy valószínűséggel  te sokkal nagyobb nyomorék vagy - ha nem is testi értelemben.

A blogbejegyzésem címválasztásával pedig senkit nem szándékoztam megbántani: legmélyebb Tiszteletem a mozgássérülteké és családilag is érintett vagyok ebben a kérdésben. Mindaz, amit a filmről fentebb leírtam tükrözi a véleményem: nem attól jó vagy rossz valaki, hogy minden testrésze ép-e, hanem attól, hogy mi van legbelül a szívében. 

Jelen blogbejegyzésem babonából (is) született: szeretnék ugyanis az év többi napján is blogírással foglalkozni, ha nem bánjátok és olvassátok.

Ez a poszt egy kicsit más mint a többi, ebben a posztban nem lesz szó sem filmről, sem színházról és legkevésbé sem muzsikáról. Ezt a posztot nem fogom megosztani a Facebookon, sem sehol, aki olvassa, az csendben emlékezzen velem Áronra és gyújtson érte egy gyertyát.

Ez a poszt emléket akar állítani egy 12 éves kisfiúnak, aki a tegnapi napon távozott az élők sorából. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt, most minden sivár, rideg, üres és fenyegető: hogyan történhetett meg ez Jézus születésnapja előtt 3 nappal ? Milyen Isten van az égben, hogy ezt engedte megtörténni? Miért volt szükség egy újabb angyalkára az égben, nincsen még ott elég? Miért kellett Áronnak meghalnia ???? Ugyanolyan kisfiú volt mint a többi: kedves, vicces, néha önfejű és beszólogatós, egy sportoló, vízilabdázó. De a kamaszos vagánykodásai ellenére mindig udvarias, jófej volt. Hogyan lesz képes tovább élni az édesanyja, akinek a földön nem volt semmi más az életében: a legfontosabb mindig a fia volt, érte élt, mindent érte tett és most nincs. És most meghalt. És most eltűnt és nem jön holnap és holnap után sem és örökre üres marad a padja az iskolában.

Kamilla, kérlek maradj velünk!!!

Áron, örökké a szívünk mélyén élsz  és mindig emlékezni fogunk rád örökkön örökké, míg a világ világ...