Az úgy kezdődött, hogy jegyünk volt dec. 6- ra a Katonába a Hóhérokra, de azt már sosem fogjuk látni...

A mai színház élmény viszont a Central siker-darabja a Nemek és igenek volt, amit Katival, valamint jó néhány kollégával és ismerőssel tekintettünk meg hála Erának és a közönségszervezőnek, aki kitűnő jegyeket szerzett nekünk a három órási matiné előadásra .

A szereposztás is kitűnő: a fél Mi kis falunk a színpadon volt, így a szülinapos Pokorny Lia is, aki igazán megrázó alakítást nyújtott a megerőszakolt nő szerepében . De láthattuk Lengyel  Tamást is, aki megnyerő felsőtestén kívül harsogó orgánumát is megmutatta nekünk: néha számomra teljesen indokolatlanul olyan hangerővel bődült el, amely egyrészt csodálattal töltött el (főiskolás tanárai büszkék lehetnek ,jelentem be tudja kiabálni az egész színpadot), másrészt viszont nem egyszer riasztott fel szundikálásomból. Igen, bevallom untam, főleg az első felvonás volt hosszú számomra. Másrészt viszont a hosszú is rövid volt: a darab szerzője ugyanis csak felvezetett és érintett bizonyos kérdéseket a probléma részletes kibontásával azonban adós maradt.

Jogász létemre fontos problémának és lelkiismereti konfliktusnak tartom a szerző által hatásosan érzékeltetett  dilemmát:  védőként kiállhatsz-e az általad is bűnösnek tartott vádlott mellett és milyen érzés az, amikor csakis a te közreműködésed miatt a megerőszakolt, megalázott sértettet még az igazságszolgáltatás is meghurcolja és még szimbolikus módon sem kaphat elégtételt: a vádlottat felmentik. Pokorny Lia alakítása egy pillanatig drámai mélységekbe vitte a darabot, de aztán szünet lett és többet ez a téma nem került elő . Erre én azt mondom, amit a védők nagy többsége: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és a védelem joga. Legbelül mégis kíváncsi lennék, hogyan számol el ilyenkor saját lelkiismeretével a védő. Az ördög ügyvédje c. film pont ezzel a kérdéssel foglalkozik habár manapság ez a " név " más kontextusban szokott felmerülni - ala Borkai.

Kép forrása: Facebook

A darab egyébként alapvetően nem erről szólt . Párkapcsolataink törékenységét, az ember esendőséget volt hivatott bemutatni, fűszerezve ezt a párkapcsolati erőszak témájával. Az előbbit teljes sikerrel, az utóbbit nem nagyon sikerült kibontania a szerzőnek. A nem az nem : ezt semmilyen körülmények között nem szabad figyelmen kívül hagyni a szexualitásban , akkor is, ha házasok vagyunk, akkor is, ha búcsú szexnek szánjuk, akkor is, ha vissza szeretnénk szerezni hűtlen partnerünket. A párkapcsolati erőszak témája a főhős, Edward és  Kitty házasságában nem került  rendesen végigvezetésre: bár a gyermekelhelyezési ügyben felmerül a tény, hogy  Edward megerőszakolta  Kittyt, de végülis Kitty vagy ügyvédje tanácsára, vagy azért, mert megsajnálta Edwardot , visszavonja az erőszak miatti feljelentést ( jelzem ez a magyar jogrendszerben így nem lenne lehetséges ) , sőt a darab záró részében  a házaspár kibékülni látszik, ami elbagatellizalja az erőszak megtörténtét.

 Nem titkolom: többet vártam az előadástól, mélyebb mondani valót, több drámaiságot. A színészek közül a már kiemelt Pokorny Lián kívül Bata Évát tudnám dicsérni, de a színpadon látott összes szereplő igazán profin hozta a rábízott szerepet. A díszlet és  jelmeztervező  egyaránt kitűnő volt, kivéve egy dolgot: üzenem olyan cipőt, ami Bereczky Zolin volt egy ügyész sem vesz fel, ha tárgyalásra megy (legalábbis remélem). Azt a csodálatos sárga táska bőrkabát és  cipő összeállítást, ami a darab első részében Kovács Patricián volt   viszont bárki megirigyelhetné, különösen azzal az ultracsinos sötétkék overallal.

Kicsit olyan ez a darab, mintha maga a szerző sem tudta volna eldönteni, hogy szórakoztatni akar, vagy elgondolkodtatni. Végülis nálam egyik sem sikerült, vagy mégis? Nemek és igenek...

Rossz versek (2018. r.:Reisz Gábor)

Nyilván kicsit hangzatos ez a cím, hiszen én  arról fogok írni, miért tetszett és miért nem tetszett nekem ez a film. Már nagyon rég óta vártam, hogy láthassam, mert sokat hallottam róla és rangos díjakat is nyert. Igazából picit csalódtam is, de lehet, hogy túl sokat vártam tőle. Annyi biztos, hogy visszarepített abba az időbe, amikor 10 éves koromban, ha beteg  voltam, délelőttönként egyedül néztem az Iskola tv-t és ha szerencsém volt, akkor a filmművészeti okítás keretében a Régi idők focija ment vagy az Álmodozások kora, ha kevésbé voltam szerencsés, akkor a Hannibál tanár úr - ami végképpen nem tízéveseknek való. Igazi régi vágású művész filmmel állunk tehát szemben és bevallom, nagy önuralomra volt szükségem, hogy végig nézzem, bármennyire is imádom a jó magyar filmet .

A film ismertetője szerint a főhős Merthner Tamás szerelmi életével ismerkedhetünk meg, de szerintem a főhős maximum magába szerelmes, a barátnőkről, de még az idealizált utolsóról, Annáról sem tudhatunk meg sokat . A főszereplő életét azonban végigkísérhetjük, inkább "Találkozás egy fiatalemberrel" szerű a cselekmény folyása, ha egyáltalán beszélhetünk jelen film esetében cselekményről. Inkább hangulatokról van szó szerintem: a felnövő főhős kitörési kísérleteit követhetjük végig a hétköznapi nyers valóságból, valami nem megszokott, költői lét felé: ezért van a vízilabda, az énekkar, a rajzolás, a zenélés és még a "rossz" versek is, felnőtt korban pedig a meghökkentő rendezői koncepció a PIPI hús reklámban, de végül is a főhős nem akarja a tehetségét aprópénzre váltani és ismét elmenekül a valóság elől.

A főszereplő emberi kapcsolataiban fontos szerepet játszik a családja különösen Vali néni, a nagynénje. Üdítő színfoltja a filmnek,hogy nem az unalomig ismert színészeket láthatjuk a főbb szerepekben- talán csak az anyát játszó Takács Katalin az ismert arc. A Vali nénit játszó Monori Lilit nagyon jó volt újból a filmvásznon látni, és nem véletlen, hogy alakításáért megkapta 2019 évben a legjobb női mellékszereplőnek járó Magyar Filmdíjat.. A film rendezője forgatókönyvírója és főszereplője is Reisz Gábor, ami véleményem szerint sok a jóból , a főszerepet nyugodtan átadhatta volna másnak- más kérdés, hogy a forgatókönyvíró érzéseit nyilván saját maga élheti meg legjobban. A felnőtt Merthner Tamást játszó Reisz Gábor színészi alakítása szerintem messze alulmaradt a 16-18 éves Merthner Tamást játszó Seres Donátétól. 

Kép forrása: Facebook

A film vezérvonalát a versek, az ajtók, a plakátok, a levendula és a telefon képezi, ezek segítségévek jutunk el az egyik hangulatból, a másikba, Különösen sok rész játszódik a rendszerváltás körüli Magyarországon, ami hiteles kordokumentumot mutat meg a történelem iránt érdeklődőknek. A párizsi szállal a magam részéről nem tudok mit kezdeni, gyanítom ez csak a film nemzetközi fogadtatását kívánta elősegíteni, vagy az elvágyódás szimbolikájára erősít rá.

Nem értem hogy a film miért vígjátékként van aposztrofálva, mert azért sok poén nincs benne (talán az ikonikus Szomszédok utánérzést tartalmazó fenyőfás részt leszámítva). Inkább egy szellemi utazásnak gondolnám a filmet: a főhős belső útját, múltjával, jelenével való elszámolását láthatjuk 1 óra 37 percben, melyet a legutolsó barátnőjével történő szakítása vált ki. Annak ajánlom ezt a filmet, aki szeret elmerengeni a múlt és jelen nagy kérdésein és semmiképpen nem vár valami őrületes új mondanivalót vagy fordulatos cselekményt.

Nem szeretem az abszurdot. Túl valóságos. Ez ebben a Pintér Béla darabban végleg bebizonyosodott. Az elején nagyon szenvedtem, liszt hull apadó fára, műkéz nyúl az üldözött felé barlangjában...mi ez a rettenet? De aztán magával ragadott..és a színészek nem győztek ragyogni, volt akire egyszerűen nem ismertem rá. A színtársulatot ismerve sejtettem, hogy Szakács Hajnalka játssza a címszerepet, de előre nem néztem meg a szereposztást és ezért nem hittem el, hogy tényleg ő az. Nem lövök le semmit azzal, ha elárulom a Szutyok a darabbeli örökbefogadott lány csúfneve, melyet rothadó fogsora, de még inkább érdes modora miatt kapott az intézetben.Talán azzal sem árulok nagy titkokat el, hogy persze Szutyok az egyik legtisztább emberi lény a darabban, ő képviseli a brutál őszinteséget, azt a szintet, amit azonban már egy átlagos ember nem tud elviselni, ezért mindenki utálja a környezetében: hideg racionalitása inkább taszító, mint részvétet ébresztő, ezért nem csoda, ha igazából nem tudunk sajnálattal fordulni felé.

A darab cselekménye talán nem is annyira lényeges, pár szóban összefoglalva annyi,hogy Irénke és Attila egy kis isten háta mögötti falu "értelmiségi" párja szembesül azzal, hogy nem lehet közös gyermekük, ezért - bár eredetileg csecsemőt szerettek volna örökbe fogadni - az intézeti körülményeken elborzadva, hirtelen érzéseiktől vezérelve örökbe fogadják a 14 év körüli, taszítóan csúf és bárdolatlan Rózsit (Szutykot) és cigány barátnőjét, a kedves és csinos Anitát. Hogy ki kit fogad el és szeret meg az maradjon az előadást megnézni kívánókra tekintettel titok. Ami viszont érdekes az az, hogy hogy viszonyulunk a mássághoz: magunkba nézve mit gondolunk az örökbefogadásról, az előnytelen külsőről vagy az etnikai másságról: ha eltűnik valami, kit fogunk először gyanúsítani a lopással, ki lesz az, akinek kiszolgáltatott helyzetét ki fogjuk használni, hiszen vele következmények nélkül megtehetjük. De valóban megtehetjük, van arra joga bárkinek, hogy a földön fekvőbe rúgjon, csak azért, mert lent van? És mi van amikor a sztereotípia minden vágyunk ellenére igaznak bizonyul? Hazudunk-e magunknak, amikor hiszünk a változás lehetőségében, krisztusi módon tartsuk-e oda a másik orcánkat is? Automatikusan jók-e a szépek és simulékony modorúak és rossz-e az aki a szemedbe vágja a kellemetlen igazságot ? Nem egyszerű és könnyen megválaszolható kérdéseket feszeget a darab. A választ mindenkinek magába nézve kell ezekre a kérdésekre megadnia...

Fotó: Prokl Violetta

De a Jászai egyes színészeivel egyszerűen csodát tett ez a darab. Szakács Hajnalkáról már szóltam, de csodálatos undoksága új szint villantott fel színészi palettáján: az egyébként elragadó külsejű színésznő alázattal  és hitelesen bújik a visszataszítóság bőrébe. A másik csoda az Irént játszó Bakonyi Csilla: teljesen más, manír nélküli, igazi tehetséget tükröző alakítást láthatunk tőle, mint a korábbi jászais darabokban. Bevallom én most láttam őt először száz százalékosnak, de érdemes volt erre az alakításra várni és remélem még sok ilyen lesz.  Az Anitát játszó Danis Lídia most is remek, (csak halkan kérdezem,mekkora fantázia kell ahhoz ,hogy megint etnikai szerepet kapott). A kisebb szerepeket játszó színészek Bandi bácsi, Pali bácsi, Etuska személyében viccesen alakítják a falusi törzsközönséget, Crespo Rodrigo pedig a tőle megszokott pontossággal játssza Attila szerepét (bár a valóságban Attila sokkal sokkal dörzsöltebb szerintem és nem ilyen ártatlan barna szemekkel nézi a történéseket).

A darabot a kedvenc jászais rendezőm Guelmino Sándor rendezte. Látunk csudákat tőle: (a teljesség igénye nélkül) guruló díszlet és színészek, nyíló és csukódó falak, óriások és törpék, az évszakok változásának vicces szimbolikája. Nem tudom, milyen lehetett ez a darab a Pintér Béla Társulat előadásában, de a jászaisoknak semmi okuk a szégyenkezésre az biztos.

A darabbal magával egyébként koránt sem vagyok ilyen elégedett: mágneses művér fröccsent a lelkemre, és nem vagyok biztos benne, hogy én ezt akartam...

 Hableány elhunyt utasainak emlékére

 "A Duna csak folyt....Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők." 

Fura érzés volt nézni a Dunát, amely egykedvűen hömpölygött és tudni azt, hogy előző nap milyen drámai és tragikus történések színhelye volt..sosem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba..és mégis.

A Műegyetem K. épülete a Duna-parton van..csodálatosan szép, fenséges, tiszteletet parancsoló. A II. emeleten, a büféből nyílik a Szkéné..én még nem voltam soha itt, lehet más is van ezzel így. Kati találta az előadást, ő olvasta a novellát is és neki tetszett...ezért meg szerette volna nézni, mi anyuval pedig csatlakoztunk. Ami meglepő volt, hogy rengeteg fiatal arc volt a bejutásra várakozó nézők között, valószínű kultikus hely a Szkéné, igazi alter.  Csak szigorúan este hét előtt pár perccel nyíltak meg a varázslatos ajtók, melyek a nézőtérre vezettek. Csodálkozva tapasztaltam, hogy egyes bérleteseknek foglalt székük volt, névre szólóan, hmmm...Helyfoglalás érkezési sorrendben - de "imádom" ezt. Az összetákolt, telezsúfolt székekből álló nézőtéren hamar elhelyezkedtünk, fél vállunk és fenekünk a szomszéd székén..lehet kevesebb pizzát kéne enni.

A lány - szegény - a sötétben ült a színpadon. Bár épp pont a lány nem is jutott a színésznőről (Moldvai Kiss Andrea) eszembe, ahogy később megvilágították és megláttam...inkább Nő vagy Asszony...vagy az asszonyi sors - annak minden nyűgével és nyilaival. A díszlet eszköztelen és megfoghatatlan: 3 szék egy zöld műgyepen (amit pár, fújásra érett kutyatej-gyermekláncfű-pitypang bolondít, illetve egy vakondtúrás). A darabot három színész játssza, de ebből egy, a nyomozó (Kovács Krisztián) akár ott se lenne - egyrészt hálátlan szerep, másrészt, amit ki lehetne hozni belőle, az is benne maradt.

Lehetséges, hogy novellaként ez a történet érdekes és izgalmas, színdarabként viszont végtelenül hosszúra nyúlik, ami igazából a kényelmetlen székeknek köszönhetően egyszerűen elviselhetetlen. Lenne, ha nem Mucsi Zoltán játszaná a főszerepet. De ő játssza. Igaz ugyan, hogy ismét Tóth Jánost, illetve Kapát vagy az Argóból és a Coming out-ból is ismert, unalomig játszott figurát hozza, de az legalább vicces - még ezredszerre is..egy darabig. A mű egyébként inkább tragédia, mint komédia, abban az értelemben, hogy az egyes mintaházasságok és boldog családok valódi poklát mutatja be. Belegondolni is fájdalmas, hány ilyen családot ismerek magam is, ahol - amint az író nagyon találóan megjegyzi -  " az egymás iránt érzett gyűlölet tartja össze a házasságot, nem a szeretet ." Hány nő használja a szexualitását fizető eszközként az "ura" felé, miközben megveti, lenézi és utálja...teljesen kár ilyen alapokon házasságot kötni és leélni egy életet. Az pedig külön tragédia, hogy ezek a minták gyakran öröklődnek, amint az jelen storyban is bemutatásra kerül. Nagyon utálatosnak tartom, amikor egy anya a gyermeket használja cinkosnak az apa ellen (aki ugyebár nem is biztos), nem riadva vissza attól sem, hogy a hitvesi ágy gyötrelmeinek terheit is a gyenge gyermekvállakra pakolja.

Anyu jogosan kérdezte az előadás után: "de mit akart ezzel mondani az író". Szerintem annyit, hogy így ne éljünk - ahogy több szereplő is végül erre a következtetésre jut a darabban (ja azt nem mondtam, hogy az anyát és lányát M.K.A.; a pszichológust, az apát, az építkezési vállalkozót és a plasztikai sebészt pedig M.Z. alakítja egy személyben). Ebben az volt az érdekes, hogy ez egyáltalán nem zavarta a megértést, a színészek egyértelműen megkülönböztethetővé tudták tenni a karaktereket. Talán néha az anya és a lánya egybeolvadt...de tulajdonképpen ez volt a fájdalmas valóság is. Nem tudtam sajnálni egyik karaktert sem igazán, és nem is tudtam együtt érezni velük. Gondolom ez volt pontosan az író célja.

Katinak tetszett, én nem ülném még egyszer végig. De remélem, egy csodás, új ajtó nyílt ki színházlátogató csapatunk előtt és még sokszor állunk sorba a Műegyetemi büféből nyíló ajtónál!

Anyák napjára !

Hát ez kemény volt..főleg az első sorból. Nem egy könnyed vasárnap esti szórakozás, az biztos. Egi megint kiélte az első sor iránti szenvedélyét, a jegyszedő néni elismerően gratulált is nekünk, hogy ide sikerült jegyet szereznünk. Mert jelentem, tele volt a nézőtér. Ami mondjuk a hely befogadó képességét tekintve nem nagy dolog, de ha nem lenne jó az előadás, akkor még egy kis hely is konghatna az ürességtől. De jó. Az előadás. A darab nem, sajna. De mondjuk lehetne. Csak meg kellet volna húzni és átszerkeszteni.

Nem nagy titok: a darab rendezője, Gáspár András (akit az előadás előtt láttam a " színház előcsarnokában", csak nem akartam zavarni azzal, hogy odamegyek pár szót váltani, mert nagyon dumcsizott egy szőke szirénnel..) a házastársa a darab szerzőjének, Balázs Ágnesnek. A darabot játszó két színész, Murányi Tünde és Kálid Artúr pedig házaspár szintén. A darabban pedig egy váló félben lévő pár életének legmélyebb titkain keresztül csodálkozhatunk rá az élet dolgaira - mennyi házastárs :)))

Közel volt a színpad, de jelen esetben ez nem volt hátrány. Egyrészt ki tudtam nyújtani a lábam, másrészt a színészek minden egyes rezdülését egészen közelről láthattuk - ami egy két szereplős dráma esetében nem volt hátrány. Tünde, darab-beli szerepe szerint Bogár Ella ötven éves színésznő, kb. 10x öltözött át...nekem a harmadik, kissé kacér, kombiné szerű, eper színű, csipkés csoda tetszett a legjobban, de az utolsó, smaragd zöld színű, elegáns darab sem volt kutya: igaza volt Scarlett O'Hara-nak! Ez a szín a barna hajúak privilégiuma. Ne hordjon ilyet szőke nő.... vörösnek is meggondolandó...Kálid Artúr jobban járt: neki elég volt uszkve egyszer átöltözni, meg egyszer felhúzni a gatyáját ( jó kis alsógatyója volt ). Szegényemről viszont - a reflektorok áldásos hatására - végig ömlött a víz...Milyen fura az élet: amikor először életemben, katona ruhában, a "Ki mit tud"-ban láttam a tv-ben akkor is ömlött róla a víz versmondás közben: van ami állandó :)

Tündéről egyáltalán nem ömlött a víz, és elcsodálkoztam, hogy milyen finom, légies jelenség (igazi Villangó tündér). A bokája még így ötvenhez közel is olyan karcsú, amilyenről én kb. csak álmodhatok. Ezt a valószínűtlenül hosszú, már már démoni, barna - felül vörös - hajat én azért átgondolnám: egy félhosszú, szőke melírral bolondított világos barna mínusz öt évet jelentene tutira ( a szőke parókás résznél ez be is bizonyosodik).

A darabrul: nem rossz a koncepció, kicsit inverz "Nem félünk a farkastól"-nak éreztem. De a megírás kivitelezése félrecsúszott. Másfél órás volt az előadás, de kb. egy óránál a szerző lelőtte a slusszpoént - kár volt. Utána már igencsak értelmetlen volt folytatni és megint visszakanyarodni. Nagyon drámai volt az "Itt volt egy ajtó", igazi csúcspont. Mindent ez elé kellett volna besűríteni. Nyilván én most nem megyek bele a cselekménybe, mert reményeim szerint pár blog-olvasóm azért csak megnézi ezt az előadást, de abszolút átszerkeszteném a rendező helyében. Nagyon olcsó megoldás a szerző részéről a Szopkó Amanda névválasztás is ( a Kapd Bea vagy a Kapd Lea mennyivel igényesebb lenne XD ).

A színészek bravúrosan játszottak, de nem sikerült azért száz százalékosan kiküszöbölniük a darab gyermekbetegségeit. Tünde, aki az ünnepelt, nehéz gyermekkort megélt sztárszínésznőt játszotta, abszolút szerethetővé tette az eleinte hideg kígyónak tűnő nőt: a nézők megértették, hogy ez egy szeretetre vágyó, szerelmes asszony, aki mindent és a mindenen túl is bármit megtesz annak érdekében, hogy a férjét visszakapja. Igazi harmónia van a szereplők között, ezt nyilván megkönnyíti, hogy - nagyon remélem - az életben is ilyen harmónia lehet a pár között. Artúr a darab-beli szerepe szerint Láng Leonárd, ötven éves színész, egyébként lecsúszott alkesz, elvetélt művész. Leó szinte gyermekként kötődik az elhagyott exéhez, de igazi férjként gyámolítja és védelmezi is a nőt annak gyengébb pillanataiban...Mindannyian érezzük: annyi minden összeköti őket, hogy ezt semmi, de semmi nem tépheti szét...és mégis...de hogy miről is beszélek, azt csak akkor tudhatjátok meg, ha megnézitek a darabot!

És hogy miért ajánlottam a darabot anyák napjára? Mert egy meg nem született és egy megszületendő gyermek fontos szerephez jut a darabban. "Egy húsz éves színésznő ne szüljön! " Vagy mégis? Tünde magánemberként megtette ( ha nem is húsz évesen, és nem is egyszer) és picit bele is halt a karrierje. De fogadok nem sajnálja és élete két legnagyobb ajándékának tekinti a gyermekeit, pont úgy mint e sorok írója.

D.Z.-nek és kislányának, nagy-nagy szeretettel

Nehéz megszólalni..és nem azért mert annyira rossz lett volna a premier előtti főpróba, hanem azért, mert még most is a torkomat szorítja az az érzés, ami mindenkit megérintett az előadás végére. Egyek lettünk egy percre: színészek, nézők, betegek, egészségesek...és valahol ez is a darab küldetése. Ezért is vágnám kupán szívem szerint a színház promó termékeit - így például az előadás szórólapján a "beharangozót" - megfogalmazó személyt : teljes hülyeségeket ír a darabról, aminek gondolom a figyelemfelkeltése lenne a célja. Nos, nem árulok el titkot, a promó alapján meg nem néztem volna ezt az előadást. Olyan gyermeteg szövegben próbálja a marketinges a darab lényegi részeit kiemelni, ami alapján azt hihetnénk, ez egy mese darab kamaszoknak, mint például az Emil és a detektívek, jó kis vasárnapi családi szórakozás. Hát nagyon nem az. Mármint nem a szórakoztatással van a baj, hanem azzal, hogy ez az előadás ennél sokkal többről szól. És igen, van egy erős szórakoztató vonal is az előadásban, csak épp nem a szereplőkön nevetünk, hanem velük. Másrészt viszont van egy igen súlyos és mindenen átütő mondanivalója a darabnak: ami pedig a másság elfogadásának és megismerésének fontossága.

Ami ugyanis a szórólapon bár szerepel, de igazából elsikkad az az,hogy Cristopher, akivel a színpadon látott dolgok történnek különleges, ő Esőemberke. És nem az a lényeg, hogy ki ölte meg Wellingtont - bár a kisfiú szemszögéből ennek súlyos konzekvenciái vannak -, hanem az, hogy miért. És miként lehet ezt jóvá tenni. A darab műfaja pedig igen messze áll a különös detektív történettől: ez egy sírós-nevetős életdráma. És ezzel most nagyon nem azt akarom mondani, hogy gyerekkel ne nézze meg senki, ellenkezőleg, mindenkit biztatok erre, csak előtte készítsük fel a kisebbeket, hogy mit is fogunk látni. Miért beszél furán Cristopher, miért nem szereti, ha hozzáérnek és miért zseniális a reál dolgokban. És hogy miért kell nagyon nagyon okosan és segítőkészen fordulnunk felé, bárhol és bármikor, ha találkozunk vele, hiszen ő köztünk él. Ő olyan különleges emberke, akit a csillagok küldtek hozzánk, hogy szeretni tanítson minket. Na ennyit a storyról, a többit majd a színházban nézzétek meg.

A darab jelenleg is fut Pesten a Centrálban, de most lefogadnám, hogy a tatabányai változat ütősebb. Először is a díszlet. Akár Piet Mondrian is festhette volna, de nem. Az ő alapszíneit (kék-sárga-piros-fehér-fekete) alkalmazta a tervező az ő stílusában, és valahol ez nagyon passzol Cristopher világához ahol, a színeknek (sárgát utálja ) és az egyenes vonalaknak nagy szerepük van. Meg a megszokott rendnek. Meg a megszokott embereknek. És a megszokott helyzeteknek. Mégis egy drámai történés, a szomszéd kutyájának halála kapcsán Christopher kilép a jól ismert világból és elindul, hogy egy újat keressen. A díszlet a forgó színpad segítségével bár azonos, folyton változik, hol bent vagyunk Cristhopher-éknél, hol az iskolában, hol a londoni lakásban, hol a metróban, az utcán, vagy a vasútállomáson, a szomszédok kertjében vagy éppen a szomszédok kitáruló ajtaja előtt. Annyi ajtó, fiók és egyéb nyitható dolog csapkodása van beépítve az előadásba, hogy remélem készenlétben áll a díszletépítő csapat a javításra: tuti szükséges lesz, mert reményeim szerint sok-sok előadás fogja követni a bemutatót.

A főszereplőn kívül a többi színész sokféle szerepben is feltűnik :Pilnay Sára ( aki az unokahúgom szerint minden általa látott darabban szr ) például kiváló fehér foltos kutyát alakít, akár ha az én boxerom lenne a színpadon. A bocik, békák, sőt még a döglött méh is édesek mind. Lass Bea (X-factor) abszolút pozitív meglepetés - minden arcában hiteles alakítást nyújt. Danis Lídia fan vagyok, úgyhogy nem újdonság, hogy őt ismét kitűnőnek láttam: Siobhanként , aki a darabban többnyire a narrátor és mesélő, és aki a Christopher által írt könyv részleteit is ismerteti - olyan mélyen zengő, de mégis kedves és baráti hangja van, hogy komoly iparág épülhetne az általa elmondott mese cd-kre és hangos-gyermekkönyvekre, csak mondom. Minden gyermeknek ilyen támogató, megértő és inspiráló tanítónénit kívánok. Lapis Erikát eddig még nem láttam színpadon (de azt tudom az egyik közönségtalálkozóról, hogy ő Király Attila felesége és nemrég született kisbabájuk, amelyhez gratulálunk). Erika nagyon hitelesen alakította a gyermekét szerető, másságát a végtelenségig elviselő és kezelő, de egyúttal a régi, a gyermek megszületése előtti, "szabad" élete után is vágyódó anyát, aki a gyermeke és a pasija között végül mégis az egyetlen, anya által ösztönösen adható választás, azaz a gyermeke mellett dönt. Minden "mellék" szereplőt nagy dicséret illet különben ( talán csak Honti György építkezik az általa biztosan használt sémákból, amit korábbi darabokban bíróként, rendőrként, ülnökként láthattunk már tőle - zseniális az ember a tekintetben, hogy bármilyen szerepet alakít, ugyanolyan).

A végére hagytam a főszereplőt, Figeczky Bencét, akit most ezúton megkövetek az anconais kritikámban írtak miatt: ott ugyan valóban semmilyen, de ebben a darabban nagyon is valamilyen, emellett iszonyat sok szöveget tanulhatott meg és el kellett sajátítania az autistákra jellemző viselkedés sémákat is (lsd. Dustin Hoffman - Esőember és dr. Murphy pénteki Rtl-es sorozat), amiket még egyelőre némiképp görcsösen alkalmaz, de reméljük, hogy az előadások számának növekedésével ez fordított arányosság alapján csökkenni fog. Hitelesen alakítja az okos, intelligens, de pszichésen sérült, autista fiút, aki gyűlöli, ha hülyének nézik, hiszen a társadalom jó részénél nagyobb IQ-val rendelkezik.

Szeretnék megemlékezni Süti kutyáról, akinek fontos szerepe lesz az előadásban és aki egyébként Katiék uszkár kiskutyája. Süti kutya nagyon okosan és visszafogottan játszik, igazi sztár alkat, szerintem külön facebookos oldal is kellene neki Kati, csak szólok.

Katinak - akinek ezúton is köszi a jegyeket - mondtam, hogy mennyire tetszett ez az előadás (amit sajna ő csak felvételről fog látni, mert végig hátul ül Sütivel), és ő hívta fel a figyelmem a rendező személyére. A darabot ugyanaz a rendező jegyzi, aki az általam eddig a Jászaiban best ever-nek tartott Mi osztályunkat is rendezte, és ő Guelmino Sándor, bravó bravó bravó, excellent.

Szóval, ha igazán jót akartok sírni és nevetni és szeretnétek magatokat és/vagy gyermekeiteket a toleranciára és empátiára nevelni azon embertársaink iránt, akik egy kicsit mások, de mégis legbelül ugyanolyanok, mint az átlag, menjetek a Jászaiba és nézzétek, nézzétek A kutya különös esetét !!!

Költészet napjára Gerinek szeretettel!

Ezzel a bejegyzéssel végre utolérem magam és minden eseményről megírom a magamét, amiről szerettem volna. Geri hívott, hogy menjek és rögtön tudtam, hogy mennem kell. Geri, azaz Klausz Gergely költő és bolti eladó is, meg még sok minden és ezer éve ismerjük egymást. Amikor megismerkedtünk, végigbeszélgettük a délutánt és az estét, nem számított az a röpke 10 év, ami köztünk volt, az összes sorozat, mese, zene , könyv megvolt mindkettőnknek. Geri már régóta ír szöveget a Bohemian Acoustic együttesnek, akiket még élőben sosem láttam, mert amikor a Roxxyban léptek fel, nekem pont véletlen színház jegyem volt...

Szóval amikor beléptem a Széchenyi Művházba (ami nem volt egyszerű, mert kb. 3 percig kerestem a bejáratot), azt hittem valami időutazás részese lettem: a teremben az átlagéletkor 65+ volt , de lehet ezzel most keveset is mondtam..Szerencsére Geri mosolyogva érkezett üdvözlésemre, a szemén a meghatottság jeleit véltem felfedezni, tuti nem hitte, hogy eljövök...Rajtam kívül csak Geri bájos arája volt jelen a nem nyugdíjas korosztály képviseletében, na meg az Acousticusok. Geri megnyugtatott, nem késtem és egyébként is csak fél óra múlva következik ő, mert előtte egy másik költő is bemutatkozik. 

Az idős költő - Mayer József  - a műv. ház. igazgatónő felkonfja után bele is kezdett: háááát felvonultatta a szocreál munkás/paraszt költészet minden gyermekbetegségét. Kedvencem a Kalapos hölgy című költemény...pusztító volt..., (bocsikabácsika), valami rettenet. De a közönség javarészt hölgy tagjainak (inkább mégis 70+) huncutul csillogtak a szemei a költőt hallgatva -  ki munkatárs, ki osztálytárs volt és bizonyára szép emlékek törtek elő a nénikben a költőt nézve és hallgatva..na lépjünk ezen gyorsan túl.

Ez után következett Geri, akinek igencsak jók a versei, de versmondó fiúnak azért ne jelentkezzen..a közönséget mindannyiszor zavarba ejtette amiatt, hogy nem tudtuk, mikor kell tapsolni, mikor van vége a versnek és mikor kezdődött már egy új gondolat a bemutatkozásban. Geri, a vers végén picit vidd le a hangsúlyt és enyhén hajolj meg - tuti siker lesz, meglátod :)

De ami igazán megbabonázott, az az volt, amikor a Bohemian Acoustic jelen lévő tagjai: Schaffer László, Almási Victor Emmanuel (király név) és Kurucz Ágnes előadták Geri megzenésített verseit. Ági hangja teljesen egyedi, valahol a népdal és blues énekesek hangja közé sorolnám és az a kedves, szerény mosoly, ami az arcán ül, amikor énekel, és tudja, hogy jó, utánozhatatlan. Teljesen a hatásuk alá kerültem a daloknak...olyan franciás, könnyed érzés öntött el, úgy éreztem, mintha elrepülnék a nyuggerklubból valahová messzire, ahol tavasz van , napsütés és szerelem. Október van és rózsaszín felhő repül...Amálról mindent megtudhattunk..mit álmodik, mire vágyakozik...

Úgy éreztem, valami egyedit kaptam, ami csak az enyém és hazavihetem a szívemben..Csalódott voltam, amikor véget értek a dalok és következett a pachwork készítő varrónéni bemutatkozása...Alig vártam már, hogy vége legyen és gratulálhassak Gerinek és a csapatnak. Olyan jó lenne többször hallani - látni őket, de bizony ez réteg zene.. mondták, hogy a Roxxyban sem volt sajna túl sok nézőjük. Én most már a rajongójuk vagyok és aki hallja, adja át: a Bohemian Acoustic értékes és jó zenét játszik - ami manapság ritka - és annak ellenére, hogy már 2013. óta együtt zenélnek, még várják az igazi áttörési lehetőséget!!!!

Verának, de csak mert kérte ;)

Mondjuk ez nem tegnap volt...de időm és kedvem sem volt arra, hogy ezt megírjam. De mégis megírom, mert egyrészt Vera erre kért, másrészt meg azért, mert 3 Ft is sok lett volna ezért az eseményért és hátha még valaki időben olvassa ezt....

Ez most elég gonoszul hangzott, de ez a csúf és rideg valóság. Nem bánom különben a délutánt mégsem, de csak azért, mert igazi program halmozóként a győri eseményre rászerveztem egy kis rokon és barát látogatást is. Jelentős mozgatórugója volt eleve is annak, hogy ez a dolog Győrben szerveződött abban, hogy jegyet vegyünk rá. Eszembe jutott, pontosabban anyunak, hogy így meglátogathatjuk Adriennéket, anyám uncsitesójáékat (aki egyébként egyáltalán nem uncsi, hanem nagyon is pörgős csajszi) és Rékát meg addig is lepasszinthatom Katiékhoz Győrbe, mivel már soxor ígértem, hogy játszhatnak együtt Adéllal és persze Bélával is, a nyúllal. Adriennéket különben én kb. 13 éve nem, Rita esküvője óta pontosan (amin, mint most kiderült, egyedül Rita nem érezte jól magát. Pedig klassz volt nagyon, a vőlegény skót volt, szoknyában esküdött és amikor Ritától megkérdeztem anno, hogy vajon mi van a szoknya alatt, lakonikusan csak ennyit válaszolt, a pasi maga :D ). Zsuzsi meg Vera eleve Győrben, Zsuzsi elhívta Ábelt is, de lehet ezt utólag picit megbánta. Egyszóval így állt össze az elég vegyes összetételű, de kiváló nézőcsapatunk.

Hét előtt találkozott a Vaskakas előtt a teljes brigád - kivéve Ábelt, aki elkésett, de semmit sem veszített. Én magammal cipeltem a dögvastag Csáki Judit - Alföldis könyvet, hátha dedikáltathatom - de persze nem, erről majd később. Az erkélyre kaptunk csak jegyet, mert viszonylag későn eszméltünk és az esemény sold out volt, szóval még az is elképzelhető, hogy van aki jól szórakozott ( pl. Zsuzsinak és Ábelnek is teccett). A program úgy kezdődött, hogy Veiszer Alinda kipattant a színpadra, én meg elmorzsoltam egy halk basszust az orrom alatt. Nem volt meghirdetve, hogy ő lesz a beszélgetőtárs, ezt a Vaskakas meglepetésnek szánta, de nem minden meglepetés örömteli (igaz Judit barátnőm, szülinapos előugrálásos bulik, rulez? ) Akkor mondhatjuk, hogy lefutott előttem az egész életem, hogy fogom kibírni ezt a hátralévő kb. másfél órát, mit képzeltem egyáltalán, minek jöttem ide. És a valóság igazolta félelmeimet: bájos kis magánbeszélgetéshez asszisztálhattunk, a közönség bevonása óne - pedig felteszem Alföldi fanként sokan tudtak volna sokkal érdekesebb kérdéseket feltenni, mint A., talán pont ezért nem. Megtudhattuk, hogy A. és R. egy házban laktak anno és A. kislánya sokkal jobb fej mint A. (erre mondjuk fogadtam volna). Hogy A. felnőttként olvasta először a Micimackót - erről én mondjuk lehet hallgattam volna. Valamint arról is szó volt, hogy A. előző este látta a  R. rendezésében a Salemi boszorkányokat Pesten -  ami egyébként Szombathelyen megy és a nézőtérről kb. 5-en büszkélkedhettek ugyanezzel - és hogy az milyen fain volt. Meg arról is szó esett - bár ezt talán inkább R. erőltette, hogy hamarosan bemutatják Budaörsön az Elektrát, R. rendezésében (Kati azóta megnézte, azt mondta, szuper volt, de még egyszer nem tenné). R. kérdés nélkül beszélt továbbá a bolhapiacokhoz és az ottani emberekhez való viszonyáról - ami jó - és most nem leszek akkora troll, hogy leírjam hétvégenként úgy 8 körül melyik piacon található meg a művész úr, pedig Verával komolyan elgondolkodtunk, hogy egyszer felugrunk bámészkodni és hátha ott meglenne a dedikálás is.

Azt kell mondjam, hogy az est főszereplője legalább 50%-ban Alinda volt, holott én pl. rá egyáltalán nem voltam kíváncsi. Meg is mondom, hogy miért. Csalódtam Alindában. Most is. Pacuha volt, felkészületlen, amit spontenaitásnak próbált álcázni. Volt egyszer egy édes, bagolyszerű, komoly lány, aki a Zárórában interjúzta szigorúan és kérlelhetetlenül kulturális életünk résztvevőit, de úgy, hogy szinte jobban tudta, mikor mi történt az illetővel, mint maga a riportalany. Én csak ámultam és bámultam őt:  jó, lehet, hogy férjhez menni nem fog egykönnyen, mert a pasik nem csípik a túl okos nőket, de lenyűgöző volt a tárgyi tudása és a szerénysége. Na ez már a múlté. Férjhez ment, gyermeke született, éljen. Kirakták/eljött innen onnan - amiért eleinte sajnáltam is. Aztán megláttam a TV2-ön a Legbátrabb párosban. Uramatyám, mit keres ez a nő S. Norbi és Aurélio társaságában? De, gondoltam jó, nevezzük ezt emberkísérletnek. Vagy lehet, ígértek neki egy másik műsort a TV2-ön és ahhoz kellett kapcsolt áruként ebben a műsorban celebeskednie. Vagy nem járt még Máltán. De nem, mindez csakis a pénzről szólt sajna. Értem én, hogy a gyereket el kell tartani valamiből, de ha nem megy éppen a tvzés, el lehet menni mást csinálni, mert felteszem van valami bölcsész féleség szakmája A-nak, de azért sem nézem meg a neten. Megjegyzem akkora celeb ő, hogy a két, velem-korú barátnőm közül egyik sem ismerte fel a győri színpadon, csak hosszas rábeszélésemre, hogy de, igenis tudjátok, ki ez a csaj...Visszatérve Győrbe, úgy fest, hogy ez az alföldis beszélgető show csak a mentsükmegveiszeralindakonyhapénzét program keretében készült, legmélyebb bánatomra. Mint ahogy látjuk, ezen írásocska döntő része is A-ról szólt és nem arról, aki elvileg a beszélgetés főszereplője volt és akire a nézők jegyet vettek, azaz R-ről.

És hogy mit hiányoltam? Milyen Alföldi, mint ember. Mivel tölti a hétköznapokat, szeret-e tvzni, moziba, színházba járni, ha igen, miket néz meg és miket nem. Vagy ha ezek túl személyes dolgok, mi van a többi rendezésével, amit esetleg a közönség többi tagja, így jómagam is, láthatott, így pl. a nemrég bemutatott Kazimir és Karolin, vagy a Chicago, vagy pár éve a Mephisto. És mi újság Alföldivel, mint színésszel? Mi a véleménye a sorozatokról, mi alapján vállal el egy szerepet? Na ezekre választ nem kaptunk, én meg autogramot sem, hiába cipeltem el a kva nehéz könyvet. A Vaskakas kedves dolgozói oroszlánként őrizték a celebek nyugalmát és még csak fel sem ajánlották, hogy pl beviszik R.-nek a könyvet és megkérdezik, aláírja -e, ha már elhoztam. Mindez persze az én egyéni szoc. problémám, de amit feljebb írtam az nagyon nem. Mindenesetre megfogadtam, hogy soha többé nem megyek el hasonló beszélgetésre - de persze soha se mondd, hogy soha...Ez most ennyi volt, remélem, máskor jobbat is tudok mondani valamiről :))))

A Mentőcsónak Egység és a "Gyere" Gyerekesély Egyesület előadása

És akkor most jöjjön a hétfői blogbejegyzésem párja, ami ugyan időrendben korábban történt, sőt enélkül nem is lett volna az (lsd. abban leírtak).

Egi ezt teljesen egyedül találta ki, még ő sem tudta, hogy pontosan mi az előadás címe, amire megyünk, csak annyit, hogy valami interaktív.  Amikor kisebb tájékozódási és közlekedési nézeteltérés után (hogy hogy is lehet legegyszerűbben a Jurányi házhoz eljutni) vártam Egit a Mechwart téri villamosmegállóban, ott várakozott egy színésznő is, Jolika a Drága örökösökből (és nem látszott rajta, hogy nem jelmezben van, sajna ), épp azon gondolkodtam, vajon szelfizne-e velem, de a kegyetlen 4-es villamos elragadta a lehetőséget..Megjött Egi és elsétáltunk a Jurányi házhoz (én egy szál kardigánban, mert amikor Tbányáról elindultam még melegebbnek tűnt az idő)..egyszóval muszájok voltunk becsapni egy kis üveges pezsit ketten a büfében...

Így ráhangolódva az interaktivitásra érkeztünk fel a terembe már Katival kiegészülve. Négy részre voltak osztva a székek és középen egy játéktáblaszerűen kialakított romos ház fotója volt. Néztem, hol ülnek viszonylag értelmesnek kinéző játékostársak, végül a bal hátsó sarkot választottuk, mi lettünk a sárgák. Rövid játékszabály-ismertetést követően Bass László szociológus narrációja és instrukciói mellett elkezdődött a JÁTÉK., amit nevezhetnénk az" Élet játékának" (hál Istennek nem az én életem játékának).

A szabály a következő: csukd be a szemed és gondolj egy családra, aki Szabolcs - BAZ megyében, egy apró zsákfaluban él, kb. 20 km távolságra bármilyen városnak mondható településtől, az egyedüli munkalehetőség a faluban a közmunka, vagy a vállalkozónál végzett alkalmi és/vagy fekete munka, a család fix kiadása élelemre és rezsire 108 ezer forint, bevételi lehetőségei - választásától függően - a segélytől a fekete munkáig terjedő skálán 79 ezertől 118 ezerig terjedhet különböző szerencsés vagy szerencsétlen eseményektől függően. Most nyisd ki a szemed és képzeld el, hogy ez a család te vagy, a feladat pedig "egyszerűnek" tűnik : éld túl a hónapot adósság nélkül!

A fentiek alapján 4 család (apa, anya, egy iskolás gyermek és egy csecsemő, akik mind mi, azaz a közönség voltunk) "versenyzett" egymással és a sorssal a túlélésért, míg a színészek a falu mindenható gazdagjait: az agyafúrt és korrupt polgármestert, az iszákos és gyenge jellemű vállalkozót és az okos kocsmárosnét, a nejét, valamint a kegyetlen uzsorást; a "hivatalos" szerveket: tanítónéni, védőnő, rendőr, doktor bácsit ;valamint a falu egyéb lakóit: a fogatlan Icukát és férjét a tüdőrákos Pistát, Lacikát, az ügyeskedő roma csávót, Renátócskát, a cipő nélküli gyermeket, és a tehetős család apuka/anyukát alakították.

A játék izgalmát az adta, hogy a 4 elképzelt hét egy-egy napján, sorsolás szerint különböző sorscsapások és nagy ritkán szerencse érte a családokat, amelyek miatt kiadások és bevételek keletkeztek az adottnak vett költségeken, azaz a rezsi és élelem költségén felül. Szűk mozgástere azért volt az egyes családoknak, eldönthették pl. milyen munkákat vállalnak el és milyen hibákat követnek, vagy nem követnek el. Érdekes volt az a szitu is, hogy a "családok tagjainak" vagyis a véletlenszerűen a közönségből egymás mellé került emberkéknek közösen, többség dönt alapon kellett döntést hozni..a mi csapatunkban például volt egy kedves lila hajú hölgy, aki csak random full ostoba döntéseket kívánt hozni - szerencsére hangadásom mellett (jó a jogász a családban) sikerült lehurrognunk és meghozni az adott körülmények között legracionálisabbnak ható döntéseket, melynek köszönhetően - nem fokozom tovább az izgalmakat - természetesen a mi csapatunk "győzött": 17 ezer forint plusszal zártuk a hónapot, úgy hogy adósságunk sem volt .Ahogy utólag a játékról szóló riportokban olvastam, ez nem igazán szokott így alakulni. Volt persze egy jó adag szerencsénk is, de a "Ne légy hülye " elv is sokat segített. A lilalány egyébként még a rulett-játékelmélet alapján is segíthetett volna a jó döntések meghozatalában: mindig fogadj a vesztes ellen, azaz ha ő a pirosra tesz, te tegyél a feketére. A végén a csapatunkban elöl ülő szimpatikus házaspár hölgy tagja megjegyezte, túléltük a hónapot, de semmi örömünk nem volt. És ez tragikusan igaz. Nyilván aki tényleg ebben a helyzetben van, mint amit mi szimuláltunk, nem fog lemondani minden számára örömet okozó dologról (cigi, kávé, pia, szerencsejáték), mert ez az emberi természettel teljesen ellentétes elvárás lenne. És nem egyetemi diplomával a zsebében áll az eldöntendő kérdések előtt, nyilván gyakran rosszul dönt és van úgy, hogy annak ellenére is meglép egy lépést, hogy tudja, később az még visszaüthet. De Carpe diem, ki tudja mi lesz holnap, vagy lesz-e egyáltalán holnap....

A színészek igazán kitettek magukért: That's what i call acting...az uzsorástól rendesen féltem én is..Lacika szerencsétlen volt ,ahogy kellett... Renátócskát sajnáltam nagyon,..az ittas vállalkozó kőbunkó volt (kevesebb orrszívás is elég lett volna azért): ezt mind egyben Jaskó Bálint testesítette meg. A fogatlan Icukát nem lehetett überelni, egyszerre volt szánható és ordenáré.. a kocsmárosné hideg és számító...a tanító néni majdnem stefanovicsangélai magasságokba ért : Sipos Vera amennyire átlagos külsővel rendelkezik, annyira képes volt teljesen átlényegülni. A polgármester, rendőr (ala Mi kis falunk szabógyőző), gazdag csávó kicsit gyengébb volt, Herczeg Tamást  tisztelhetjük benne különben. Le a kalappal a csapat előtt, hiszen szinte teljesen eszköztelenül, ruhadarabok illetve kellékek cseréje segítségével,"közöttünk járva" , a közönséggel kommunikálva és szerepükből ki nem esve kellett hozniuk az egyes figurákat.

Szétröhögtük különben magunkat, de ez a nevetés igazából fájt, hiszen mi itt játszottunk, de léteznek családok, ahol igenis életbe vágó kérdés, hogy megvesszük-e a gyereknek Icukától 4 ezerért a cipőt, hogy suliba tudjon menni, elvállaljuk-e a fekete munkát, még ha tudjuk is, hogy megbüntetnek érte, megiszunk-e egy pofa sört a kocsmában, ha elvileg közmunkán is vagyunk éppen...aki ezt a játékot végigjátssza, beleérzékenyedik ebbe a helyzetbe az tuti...javasolnám néhány celebnek (zimánylinda csapat versus  sarkakata csapat) lehet kapnának új ötleteket, hogy hova lehetne még esetleg pénzt költeni, ami talán másoknak a túlélést jelentené..de mehetnénk feljebb is (most nem megyek).

Egyébként a produkció a szórólap szerint az EU Kultúra Programjának támogatásával jött létre, és a társulat rendszeresen jár felkérésre iskolákba is---úgyhogy tanárnénik, tanárbácsik itt a lehetőség a "játékra" www.szociopoly.hu !